A Szent István-nap keretében elindult a Legendás mesék sorozat, amelynek epizódjait a Spotifyon lehet meghallgatni – tájékoztattak az augusztus 20-i ünnep szervezői. A közleményükből kiderül,  hogyrengeteg izgalmas történetet, legendát rejt a magyarság múltja, már az államalapítás időszakából is fennmaradtak írások, mondák, melyek megörökítették a kor nagyjainak tetteit, életük fontos pillanatait, s ezek segítenek elképzelni, milyen életet éltek az akkori magyarok.

A Legendás mesék sorozatban szó esik Szent István királyról és legendáiról, családjáról, megítéléséről, valamint megtudhatjuk, ki volt pontosan Szent Gellért püspök és Szent Imre herceg.

A készítők utánajártak, hogy a Szent Korona alsó és felső része honnan ered, mi az, amit biztosan tudunk róla, hányszor lovasították meg, ahogy annak is, hogy a Szent Jobb miért volt különösen jelentős ereklye a középkori magyar állam szempontjából, milyen kalandos utat járt be, és hogyan került végül az államalapítóról elnevezett bazilikába – sorolták.

A Szent István-nap programjaival kapcsolatos részletes információk a folyamatosan frissülő szentistvannap.hu weboldalon és az ünnepségsorozat hivatalos mobilalkalmazásában olvashatók – áll a közleményben.

Forrás: MTI

📷 Getty Images

2025.07.13. 13:00

Négy évtizedes minden idők egyik legjelentősebb zenei eseménye és Phil Collins bravúrja

2025.08.19. 16:00

Itt az új Maroon 5 album, jön az amerikai turné is

2025.08.19. 14:00

Több mint 80 év késéssel került vissza egy könyvtári könyv

2025.08.19. 12:00

Költözik Vilmos és Katalin

2025.08.19. 10:00

Már megkóstolhatjuk Magyarország tortáját és cukormentes tortáját

2025.08.19. 08:00

Kiderült, mi a magyarok véleménye a tűzijátékról

2025.08.18. 16:14

A tűzijáték miatt elkóborló kutyák beazonosítását segítik a chip-leolvasóval felszerelt benzinkutakon

2025.08.18. 16:00

Ismét lesz éjszakai teljesítménytúra a Gyermekvasút vonalán

2025.08.18. 12:00

Ezt gondolja Kylie Minogue a Taylor Swift-párhuzamról

2025.08.18. 10:00

Elindult a Legendás mesék sorozat

2025.08.18. 08:00

Dzsessz, filmzene és gyerekprogramok várják a látogatókat a KultúrKavalkádon

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő