Hatodik alkalommal szerveztek szombaton jótékonysági futóversenyt és vadmacskanapot a Budakeszi Vadasparkban, a nevezési díjakból befolyó teljes összeget a Magyarország fokozottan veszélyeztetett kisragadozója védelmében indított Vadmacska Fajmegőrzési Program kutatási tevékenységére fordítják.

Az idei rendezvény elsődleges célja az, hogy a társadalom minél szélesebb rétegeiben ismertté váljon a vadmacskák védelmének fontossága – emelte ki Szabó Péter, a Budakeszi Vadaspark igazgatója, hozzátéve, hogy a futóverseny nevezési díjból befolyó összeget többek között a vadmacskák élőhelyeinek felmérését segítő vadkamerák üzemeltetésére, valamint a kisragadozók mentésére fordítják.
A futóversenyen gyerekek és felnőttek, hobbi és profi futók is elindulhattak: az érdeklődők nyolc különböző futamra jelentkezhettek, a gyerekeket és a szülőket többek között egy háromszázötven méteres futam várta, a felnőttek és a terepfutók számára pedig különböző szintemelkedésű versenyeket szerveztek .
Az érdeklődők további interaktív programokon vehettek részt a Budakeszi Vadasparkban, ahol többek között a felelős házimacska-tartás, valamint a természetvédelem alapjait sajátíthatták el, megismerhették az erdőgazdálkodás új szemléletét, valamint megtudhatták, hogy mi a szerepe egy természetvédelmi őrnek a vadmacskaprogramban.
A Budakeszi Vadaspark tájékoztatója szerint futóversenyt első alkalommal 2019-ben rendezték meg, és már az indulás évében több száz futót vonzott. Idén már több mint hatszázan álltak a rajtvonalhoz a Fuss Forest! a nagy vadmacskaküldetés elnevezésű programon.
Mint írták, a Budakeszi Vadaspark 2021 és 2025 között 5 elárvult vadmacskakölyköt mentett meg és nevelt fel, közülük pedig 4 egyed a visszavadítási folyamat végén visszakerült a természetbe.
A tájékoztatás szerint a vadmacska (Felis silvestris) világszerte védelmet élvez, ennek ellenére vannak olyan országok – amilyen Magyarország is – ahol az egyedszámuk vészesen alacsony és folyamatos fogyatkozást mutat. Az egyedszám csökkenésének fő okai antropológiai eredetűek: az élőhelyeik feldarabolódása és leromlása, az illegális vadászat, a közúti gázolások, a zsákmányállataik egyre csökkenő populációi, illetve a házi macskákkal való versengés, továbbá a potenciálisan tőlük elkapható betegségek kockázata, valamint a velük történő hibridizáció.
A Vadmacska Fajmegőrzési Program 2021 márciusában indult a Budakeszi Vadaspark, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. részvételével, amelynek a célja a tisztavérű vadmacskák fennmaradásának elősegítése a főváros térségében.
Forrás: MTI
📷Pixabay