A legrangosabb, az év Videója díjat a 2025-ös MTV Video Music Awards zárásaként Ariana Grande kapta. Ricky Martin a Latin Ikon-díjat vehette át egy energikus fellépés után, míg Busta Rhymes történelmet írt, amikor elsőként részesült az MTV VMA Rock the Bells Visionary Award-ban. Mariah Carey-nek  Ariana Grande adta át a rangos Video Vanguard Awardot. Az idei MTV VMA gálán gálán Ozzy Osbourne előtt is tisztelegtek.

A rajongók kedvenceik látványos fellépéseit is élvezhettek többek között Sabrina Carpenter, Tate McRae és J Balvin  is színpadra lépett.

Mariah Carey, aki a legnagyobb slágereiből adott elő válogatást a gálán, és megkapta a Video Vanguard Award elismerést, humorosan megjegyezte: „Nem hiszem el, hogy most kaptam meg az első VMA-mat. Mire várt az MTV ennyi ideig?!”

„A művészet gyerekkorom óta menedéket jelent számomra. Végtelenül hálás vagyok, hogy ezt csinálhatom, és hogy ennyire szerető és támogató rajongóim vannak” – mondta Grande a köszönőbeszédében, miután átvette az év videója díjat a „Brighter Days Ahead”-ért, azután, hogy korábban az est folyamán megnyerte a legjobb pop-díjat is. Ekkor köszönetet mondott a rajongóinak, a terapeutájának és a meleg közösségnek is valamint „mindenkinek, aki segített az Eternal Sunshine Deluxe: Brighter Days album elkészítésében”

Sabrina Carpenteré lett a legjobb album díja, amit a Short n’ Sweet-tel: „Én vagyok a világ legszerencsésebb lánya” – mondta az énekesnő, aki ezután megköszönte háttértáncosainak és a drag queeneknek, hogy segítettek „életre kelteni” a VMA-fellépését.

Bruno Mars és Rosé nyerték az év dala díjat „ATP” című slágerükkel. Az elismerést a duó nevében Roseanne Park, azaz Rosé vette át Paris Hiltontól, mivel Mars nem vett részt a ceremónián. Rosé a díjat „16 éves önmagának” ajánlotta, valamint „mindenkinek, aki valaha arról álmodott, hogy a kemény munkáját igazságosan elismerik”.

Az MTV VMA gála az idén a júliusban elhunyt Ozzy Osbourne előtt is tisztelget, a műsor ezen részét pedig Ozzy fia, Jack és négy unokájának videós bejelentkezése nyitotta:

„Bárcsak ott lehetnénk veletek ma este, amikor megünneplitek apám elképesztő zenei pályafutását. Biztos vagyok benne, hogy óriási boldogsággal töltené el, ha látná, hogy ezek a nagyszerű zenészek továbbviszik az örökségét és inspirálják a következő rockgenerációt. Szeretünk, apa” – mondta Jack Osbourne fia Jack, mielőtt az Aerosmith tagjai, Steven Tyler és Joe Perry, továbbá Yungblud és Nuno Bettencourt, az Extreme frontembere lépett volna színpadra, hogy  Osbourne legnagyobb slágereiből adjanak elő: a „Crazy Train”-től, a „Mama, I’m Coming Home”-on át és a „Changes”-ig.

A 2025-ös MTV VMA nyertesei:

Legjobb Album: Sabrina Carpenter – Short n’ Sweet

Év Előadója: Lady Gaga

Év új előadója: Alex Warren

Legjobb pop előadó: Sabrina Carpenter

Év kollaborációja: Lady Gaga & Bruno Mars – “Die With a Smile”

Év Dala: Bruno Mars & Rosé – “APT.”

Legjobb nyári dal: Tate McRae, “Just Keep Watching (From F1 The Movie)”

Legjobb Hip-Hop: Doechii – “Anxiety”

Legjobb Rock: Coldplay – “All My Love”

Legjobb Latin: Shakira – “Soltera”

Legjobb Hosszú Videó: Ariana Grande – “Brighter Days Ahead”

Video for Good: Charli XCX ft. Billie Eilish – “Guess”

Legjobb Együttes: BLACKPINK

Legjobb Rendezés / Látvány: Lady Gaga – “Abracadabra”

Legjobb Kinematográfia: Kendrick Lamar – “Not Like Us”

Legjobb Vizuális Effektek: Sabrina Carpenter – “Manchild”

Legjobb Koreográfia: Doechii – “Anxiety”

Legjobb Vágás: Tate McRae – “Just Keep Watching”

 

📷Jamie McCarthy/WireImage/Getty Images

 

2025.07.13. 13:00

Négy évtizedes minden idők egyik legjelentősebb zenei eseménye és Phil Collins bravúrja

2025.09.09. 12:00

A britek megválasztották kedvenc 2025-ös nyári slágerüket

2025.09.09. 10:00

James Cameron, John Carpenter és Sofia Coppola filmjei is láthatóak a Corvin moziéjszakán

2025.09.09. 08:00

A héten elsartolt az őszi hajózási szezon a Balatonon

2025.09.08. 15:22

P!NK 46

2025.09.08. 14:00

Ezeket a filmeket várjuk a legjobban 2025 végéig

2025.09.08. 12:00

A vadmacskák védelmére fordítják a Budakeszi Vadaspark jótékonysági napjának bevételét

2025.09.08. 10:35

Átadták az MTV VMA díjakat

2025.09.08. 08:08

Meglepetés-díjazottak a velencei filmfesztiválon

2025.09.06. 10:00

Ma lenne ötvennégy éves Dolores O'Riordan

2025.09.05. 12:00

A leghíresebb filmzenék szerzője egyáltalán nem szereti a műfajt amiben nagyot alkot

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő