A több nagyvárosban felbukkant titokzatos szórólapok után a Radiohead hivatalosan is megerősítette, hogy ősszel ismét koncertezni fognak Európában: összesen 20 alkalommal lépnek majd színpadra Madridban, Bolognában, Londonban, Koppenhágában és Berlinben.

A banda dobosa, Philip Selway így nyilatkozott: “Tavaly összeültünk próbálni, csak úgy, a móka kedvéért. Hét év szünet után nagyon jó érzés volt újra játszani a dalokat, és visszakapcsolódni ahhoz a zenei identitáshoz, amely mind az ötünkben mélyen meggyökerezett. Mindez végül arra ösztönzött minket, hogy ismét együtt koncertezzünk, reméljük, hogy el tudtok jönni az egyik eseményre. Egyelőre csak ezek lesznek, de ki tudja, hová vezet ez az egész…”

A csapat biztonsági okokból, hogy elkerülje a jegyüzéreket, regisztrációhoz kötötte a jegyvásárlást, melyet a radiohead.com oldalon lehet megtenni magyar idő szerint szeptember 5-e péntek délelőtt 11 órától egészen szeptember 7-e, vasárnap este 11 óráig. Maga a jegyértékesítés szeptember 12-én kezdődik, további információkat a zenekar weboldalán találhatunk.

A Radiohead augusztusban a “Hail to the Thief – Live Recordings 2003-2009″című koncertalbummal lepte meg rajongóit, melynek dalai eredetileg a frontember, Thom Yorke Hamlet Hail to the Thief című színpadi produkciójának zenéjéhez kötődtek. A kiadvány október 31-én fizikai formátumban is napvilágot fog látni.

Íme a turné dátumok:

2025. november
04,05,07,08 MOVISTAR ARENA MADRID, Spanyolország
14,15,17,18 UNIPOL ARENA, BOLOGNA, Olaszország
21,22,24,25 THE O2, LONDON, Egyesült Királyság

2025. december
01,02,04,05 ROYAL ARENA, COPENHAGEN, Dánia
08,09,11,12 UBER ARENA, BERLIN, Németország

📷Tom Sheehan

2025.07.13. 13:00

Négy évtizedes minden idők egyik legjelentősebb zenei eseménye és Phil Collins bravúrja

2025.09.10. 16:00

A Radiohead európai turnédátumokkal jelentkezett

2025.09.10. 14:00

A Boyzone a közösségi médiában (is) célozgat a visszatérésre

2025.09.10. 12:00

A magyar társadalmat kiemelten érdekli az állatvédelem

2025.09.10. 10:00

Harmincnégy éves a 90-es évek grunge himnusza

2025.09.10. 08:00

Újra megjelent Vangelis híres filmzenéje

2025.09.09. 12:00

A britek megválasztották kedvenc 2025-ös nyári slágerüket

2025.09.09. 10:00

James Cameron, John Carpenter és Sofia Coppola filmjei is láthatóak a Corvin moziéjszakán

2025.09.09. 08:00

A héten elsartolt az őszi hajózási szezon a Balatonon

2025.09.08. 15:22

P!NK 46

2025.09.08. 14:00

Ezeket a filmeket várjuk a legjobban 2025 végéig

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő