Október 2. és 5. között rendezi meg a Nemzetközi Csillagászati Unió, az IAU  a “100 óra csillagászat” eseménysorozatot, amelyhez a Svábhegyi Csillagvizsgáló több eseménnyel is csatlakozik. A program célja, hogy a felhívja a közvélemény figyelmét a csillagos égbolt értékeire és a csillagászat fontosságára – olvasható a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleményében.

Idén a Nemzetközi Csillagászati Unió, az IAU a Nemzetközi Planetárium Társasággal (IPS) összefogva nagy hangsúlyt fektet a planetáriumi bemutatókra, mivel100 évvel ezelőtt nyílt meg a világ első planetáriuma Münchenben. A programsorozat célja, hogy bemutassa, miként tudják a planetáriumok a kivetített csillagképek, és modern, világűrről szóló kupolafilmek segítségével élményszerűvé tenni a csillagos égbolt felfedezését.

A csillagász szakma különösen fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet a planetáriumok szerepére az ismeretterjesztésben, és bemutassa, hogyan tehetik ezek a helyszínek élményszerűvé az égbolt felfedezését.
Külön figyelmet kap ezen a héten a Hold is, ugyanis október 4-re esik a Nemzetközi Észleld a Holdat Éjszaka, amelyet a NASA Goddard Űrrepülési Központja, a Lunar Reconnaissance Orbiter misszió és számos egyetem, obszervatórium, múzeum, könyvtár, iskola és amatőrcsillagász szervez világszerte a Hold megfigyelésére. A program arra fókuszál, hogy az érdeklődők saját élményként fedezhessék fel a Hold felszínének részleteit akár szabad szemmel, binokulárral, távcsővel, vagy online közvetítésen keresztül.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló három programmal csatlakozik a nemzetközi kezdeményezéshez. Október 3-án A Hold legkontrasztosabb kráterpárja, az Aristarchus és a Herodotus című programja várják az érdeklődőket, október 4-én a Hold óriásait, a Schickard és a Schiller krátereket lehet távcsővel megfigyelni, október 5-én pedig a Hold és a Szaturnusz együttállása lesz majd látható a csillagvizsgálóban.

Az IAU (Nemzetközi Csillagászati Unió) kezdeményezéséről bővebben a Svábhegyi Csillagvizsgáló Univerzum hírei című blogoldalon lehet részletesen tájékozódni.

Forrás: MTI

📷 Getty Images

2025.10.01. 14:00

Victoria Beckham elhúzta a mézesmadzagot a Spice Girls rajongók előtt

2025.10.01. 12:00

Fogadjunk örökbe fekete kutyust! #NationalBlackDogDay

2025.10.01. 10:00

Harmincnégy éve Prince gyöngyöket és gyémántokat szórt a rajongói elé

2025.10.01. 08:00

Fél évszázada ünnepeljük a zenét

2025.09.30. 15:38

Axl Rose a világ megmentésére indul

2025.09.30. 12:00

Bruce Springsteen: Különösen veszélyes időkben élünk

2025.09.30. 10:00

Újabb hollywoodi sztárpár válik

2025.09.30. 08:00

Jön az ötödik Pet Shop Boys remixlemez

2025.09.29. 14:00

Már harmincnyolc éve látnak szívesen a dzsungelben

2025.09.29. 12:55

Milánóban a kifutón is elbúcsúztak Giorgio Armanitól

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő