Ma a többszörös Grammy-díjas gitárlegenda, Eric Clapton bejelentette 2026-os európai koncertsorozatát, amelynek keretében Magyarországon is fellép. A többszörös Grammy-díjas gitáros énekes hatvanéves pályafutása során eddig egyetlen egyszer játszott Budapesten, 20 évvel ezelőtt, most azonban a legendás “Lassúkezű”, minden idők egyik legnagyobb hatású gitárosa visszatér Budapestre május 2-án, az MVM Dome-ba.

A koncertsorozat mellett Bushbranch/Surfdog Records bejelentette, hogy kiadja Clapton 1989-es ikonikus Journeyman albumának remasterelt különkiadását, amelyen négy új bónuszszám is szerepel, amelyek az eredeti stúdió felvételekből kerültek elő. A Journeyman: Deluxe Edition című album november 21-én jelenik meg digitális formában, valamint CD-n és LP-n.

A bejelentéssel együtt megjelent a korábban kiadatlan, Jerry Williams által írt Forever című dal és klip is.

A Journeyman: Deluxe Edition új életet lehel a klasszikus albumba, amely három korábban kiadatlan dalt tartalmaz az eredeti felvételekből, valamint egy további bónusz nótát. Az albumon pedig olyan örökzöld slágerek találhatók, mint a Pretending, a Bad Love és a Running on Faith, olyan vendégekkel, mint George Harrison, Phil Collins, Chaka Khan, Daryl Hall, Robert Cray és még sokan mások.

Clapton maga így fogalmaz: „Journeyman… Ez az, aminek szeretném, hogy ismerjenek; szeretem azt gondolni, hogy mesterember vagyok. Úgy érzem, folyamatosan azon dolgozom, hogy tökéletesítsem mesterségemet.”

Legutóbbi albuma, a Meanwhile, 2024. október 4-én jelent meg. A 14 dalos albumon hat eddig nem hallott felvétel található, és olyan művészekkel való kollaborációk is szerepelnek rajta, mint Jeff Beck, Van Morrison, Bradley Walker, Judith Hill, Daniel Santiago és Simon Climie. A Meanwhile album itt érhető el.

A jelenleg bejelentett európai koncertek a 2025-ös, sikeres amerikai turné folytatásai, amelynek keretében teltházas koncertet adott többek között a Madison Square Gardenben is. Elbűvölő játékát a magyar közönség eddig egyetlen egyszer élvezhette, 2006-ban a Budapest Arénában, most azonban ismét együtt tölthetünk egy estét Eric Claptonnal és dalaival május 2-án, az MVM Dome-ban.

2025.10.14. 16:45

Streaming killed the MTV star…

2025.10.20. 10:00

Kiemelten forgalmas hétvégék jönnek, ezekre kell figyelni

2025.10.20. 08:00

Kiderült melyik lett a 21. század rocklemeze Nagy-Britanniában

2025.10.19. 12:00

27 éve is hittünk Cherben!

2025.10.17. 16:00

Húsz éves lett a „Hang Up”

2025.10.17. 14:00

Segítsük a költő bagloykat!

2025.10.17. 12:00

Harmincegy éves lett a Jamiroquai űrcowboy-a

2025.10.17. 11:10

A hagyomány folytatódik – megérkeztek az ausztrál tűzoltók naptára

2025.10.17. 10:00

Boldog születésnapot, Slim Shady!

2025.10.16. 15:48

Isten éltesse Flea-t!

2025.10.16. 15:04

Idén is szerettük Horvátországot

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő