Új, háromrészes Netflix-dokumentumfilm meséli el Victoria Beckham életét – akit a ’90-es években Posh Spice-ként, a Spice Girls tagjaként ismert meg a világ, ma pedig elismert divattervezőként és tapasztalt üzletasszonyként tevékenykedik; a sztárét, aki „kétségbeesetten szeretett volna szeretve lenni” – adta hírül az AFP. A film világpremierjét tegnap este tartották Londonban, mától pedig már elérhető a streamingplatformon.

A „Victoria Beckham” című dokumentumfilmet az amerikai Nadia Hallgren rendezte, aki a 2020-as Michelle Obamáról szóló dokumentumfilmet is jegyzi.
A film végigköveti az egykori spice girl útját – akit gyakran ridegnek és távolságtartónak tartottak a jellegzetes, „durcás” arckifejezése miatt –, és bemutatja mindazokat a sikereket és nehézségeket, amelyek formálták őt az évek során.
„Az emberek azt gondolják, hogy mogorva vagyok, és soha nem mosolygok. De… én mosolygok. Ne lepődjetek meg!” – mondja humorral a 51 éves Victoria Beckham a dokumentumfilm hivatalos előzetesében.
Victoria saját magát „ügyetlen kislányként” írja le, aki „kétségbeesetten vágyott arra, hogy szeressék”. A filmben arról is beszél, milyen nehéz volt betörnie a divat világába a Spice Girls feloszlása után.
„Az emberek azt gondolták – ő csak egy popsztár, aki hozzáment egy futballistához. Kinek képzeli magát?” – mondja a négygyermekes édesanya, a híres futballista David Beckham felesége, aki ma már elismert divattervezőként áll egy több tízmillió eurósra értékelt divatbirodalom élén.
Victoria Beckham azonban nem titkolja, hogy cége komoly nehézségeken ment keresztül:
„Többmilliós veszteségeink voltak. A cég nehéz időszakot élt meg, de mostanra megoldottuk a problémákat. Időbe telt, de sikerült átalakítanunk a márkát – és most eljött az ideje, hogy elmeséljem a történetemet” – mondja.
A dokumentumfilmben a divatvilág nagyasszonya, Anna Wintour is megszólal, aki felidézi kezdeti kételyeit, amikor Beckham elindította saját márkáját:
„Azt hittem, ez csak egy hóbort. Nem hittem benne. Victoria ránkcáfolt” – vallja be Wintour, hozzátéve, hogy az első divatbemutatókat figyelmen kívül is hagyta.
Más ikonikus divattervezők – köztük Tom Ford és Donatella Versace – szintén megosztják véleményüket Victoria Beckhamről a David Beckham tulajdonában lévő, Studio 99 produkciós cég gyártásában készült filmben.
Két évvel ezelőtt a Netflix már bemutatott egy dokumentumfilmet, amely a volt futballsztár, David Beckham életét dolgozta fel – ez a produkció a platform szerint nézettségi rekordokat döntött az Egyesült Királyságban.
📷 Samir Hussein/WireImage/Getty Images