A különféle szórakoztató programok mellett a tökfélék rendkívül változatos világával is megismerkedhetnek azok, akik vasárnap ellátogatnak a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjébe, ahol még látogatható a trópusi lepkekert is – tájékoztatták a szervezők.

A tökfélék a növényvilág rendkívül gazdag családja számtalan fajjal. Közülük jó néhány faj több tucatnyi változatát mutatják be egy kiállításon, ráadásul a bemutatott termések szinte mindegyikét a botanikus kertben nevelték.
A látogatóknak bemutatják a hatalmas Halloween tököket, a karcsú lopótökfajtákat és a páratlan szín-, minta- és formagazdagságú apró dísztököket, melyek között lesz citrom- és narancssárga, méregzöld, piros, sima, rücskös és bordás héjú, kerek és turbános.

A hagyományos étkezési célokat szolgáló úritök, csillagtök és patiszon mellett a vendégek megismerkedhetnek a szintén ehető, Ázsiából származó laskatökkel is. Ezt a fajt “istengyalulta töknek” is nevezik, hiszen főzés közben szálakra esik, így elkészítéséhez nincs szükség a tökgyalura.

Számos tökféle a rovar- és gombakártevők ellen termelt méreganyagok miatt keserű ízű – a dísztökök többsége is ilyen -, ezért nem ehető. Vannak köztük azonban olyanok, amelyek gyógynövényként hasznosíthatók, ilyen a kívülről a görögdinnyére hasonlító – elsősorban sivatagokban honos – sártök, amelyből hashajtó és görcsoldó hatású gyógyszer készül.
Az afrikai szivacstökből mosdásra, mosogatásra használható szivacsot készítenek. A növény termését megszárítják, külső héját lehántják, rugalmas belsejét pedig a háztartásokban használják szivacsként, de matracokat is kitömnek vele.

Kiderül az is, hogy a tökök nagy méretű, kemény héjú kabaktermése milyen sokoldalúan hasznosítható. A lopótökkel rokon kabaktökök kiszárított héja például kiváló tárolóeszközként szolgál, a kisebbekből pedig kanalat vagy dobot faragnak.

A látogatókat tökfaragás, tökvásár, tökös ételek kóstolója, kézműves termékek vására várja, zöldségszobrász tart bemutatót, a gyerekeknek a Grimmbusz Színház ad műsort, a Fordulj egyet, ne nevess! interaktív, népviseletes játszóház pedig egész nap várja a kicsiket és nagyokat.

Vasárnap még látogatható a trópusi lepkekert is. Bár az intézmény közkedvelt látványossága eredetileg szeptember 30-ig tartott volna nyitva, még sok szép pillangó repked a növények között, ezért várják az érdeklődőket az egyik fóliasátor alatt, ahova a füvészkert munkatársai az esőerdőket idéző környezetet varázsoltak.

Forrás: MTI

📷Pexels/Dajana Blakcori

2025.10.14. 16:45

Streaming killed the MTV star…

2025.10.20. 10:00

Kiemelten forgalmas hétvégék jönnek, ezekre kell figyelni

2025.10.20. 08:00

Kiderült melyik lett a 21. század rocklemeze Nagy-Britanniában

2025.10.19. 12:00

27 éve is hittünk Cherben!

2025.10.17. 16:00

Húsz éves lett a „Hang Up”

2025.10.17. 14:00

Segítsük a költő bagloykat!

2025.10.17. 12:00

Harmincegy éves lett a Jamiroquai űrcowboy-a

2025.10.17. 11:10

A hagyomány folytatódik – megérkeztek az ausztrál tűzoltók naptára

2025.10.17. 10:00

Boldog születésnapot, Slim Shady!

2025.10.16. 15:48

Isten éltesse Flea-t!

2025.10.16. 15:04

Idén is szerettük Horvátországot

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő