Az óriási karácsonyfa, amely idén az ünnepek idején a Rockefeller Center előtt fog ragyogni,  egy 23 méter magas norvég lucfenyő, amelyet a Manhattantől körülbelül 240 kilométerre található, Albany melletti East Greenbush városában vágak ki. A fát idén  Judy Russ és családja adományozta. Elmondása szerint a lucfenyőt még férje ükapja ültette valamikor az 1920-as években.  A 11 tonnás fenyő pénteken, egy 31 méter hosszú pótkocsin indult útnak a Nagy Alma felé,  és szombaton érkezett meg a Rockefeller Plaza 30. szám alá, ahol elfoglalja majd helyét az art deco stílusú felhőkarcoló előtt, a híres jégpálya szomszédságában.

A karácsonyfát több mint 50 000 színes, energiatakarékos LED-égővel  feldíszítik fel, a csúcsán pedig egy 408 kilogrammos Swarovski-csillag ragyogn majd. A fények ünnepélyes felkapcsolása december 3-án lesz, az eseményt élőben közvetíti a televízió, a műsorvezető idén Reba McEntire country énekesnő lesz. A karácsonyfa  január közepéig marad  a Rockefeller Center előtt, ezután feldarabolják,  a faanyagotpedig  a Habitat for Humanity nevű civil szervezet fogja felhasználni építkezésekhez.

Az első karácsonyfát a Rockefeller Centerben 1931-ben állították fel a munkások, hogy lelket öntsenek az emberekbe a Nagy gazdasági világválság idején. Az akkori, viszonylag szerény, 6 méteres lucfenyőt a dolgozók családjai kézzel készített füzérekkel díszítették. 1933-ban rendezték meg először hivatalosan a fények felkapcsolásának ünnepi ceremóniáját.

📷Manoli Figetakis/Getty Images

2026.04.30. 08:00

Ma van a méhek napja 🐝

2026.04.29. 15:09

A Sziegt hőskorát idézi fel az idén visszatérő Nulladik Nap

2026.04.29. 12:00

Slash gitárjától Lennon utolsó aláírásáig – zenei időutazásra hív egy londoni aukció

2026.04.29. 10:34

Rick Astley-től Ella Eyre-ig - idén is számos világsztár érkezik a Paloznaki Jazzpiknikre

2026.04.29. 10:00

Az „Avatar” zeneszerzője szerint a mesterséges intelligencia gátat szabhat a fiatal zenészek szakmai fejlődésének

2026.04.28. 16:23

Jövő héten indul az érettségi szezon

2026.04.28. 12:00

Közös dallal jelentkezett a Duran Duran és Nile Rodgers

2026.04.28. 10:00

A Spotify megosztotta az elmúlt két évtized legnépszerűbb streameléseinek listáját

2026.04.28. 08:00

Tarol a Michael a mozipénztárakban

2026.04.27. 14:00

A Foo Fighters tudja mi lesz a kedvenc játékszerünk

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő