A Radiohead történelmet írt a londoni O2 Arénában. Miután a múlt hónapban négy teltházas koncertet adott, az ikonikus brit zenekar megdöntötte a helyszín korábbi látogatottsági rekordját, amely 2017 óta a Metallica nevéhez fűződött.

Az oxfordi banda november 21-én, 22-én, 24-én és 25-én játszott az O2 Arénában; minden egyes koncerten több mint 22 200 ember vett részt, az utolsó show pedig elérte a 22 355 fős közönségszámot– közölte az aréna az X közösségi oldalon.

„Ez a négy rekordot döntő este örökre beírja magát az aréna történetébe, hiszen a Radiohead minden egyes alkalommal újabb csúcsot állított fel” – mondta Christian D’Acuna, az O2 programigazgatója. „Tudtuk, milyen különlegesek lesznek ezek az exkluzív koncertek, és rendkívül hálásak vagyunk a zenekarnak, hogy az O2-t választották helszínnek. Igazi megtiszteltetés volt vendégül látni őket, és minden este más setlisttel álltak színpadra, amelyekkel az elképesztő életművüket járták be. Ezekre a koncertekre még évekig emlékezni fognak” – tette hozzá.

Hét év színpadi távollét után a Radiohead november 4-én tért vissza a koncertezéshez a madridi Movistar Arénában, ahol útjára indult a 20 állomásos, teljesen teltházas európai koncertkörútjuk. A turné állomásai között szerepelt az Egyesült Királyság és Európa több városa is, többek között Madrid, Bologna, Koppenhága, Berlin, valamint a négy estét felölelő londoni koncertek.
Ezek a zenekar  az első közös fellépései 2018 nyara óta, amikor augusztusban a philadelphiai Wells Fargo Centerben koncerteztek.

„Tavaly újra összejöttünk próbálni, pusztán az öröm kedvéért. Hét év szünet után hihetetlen élmény volt újra játszani ezeket a dalokat, és kapcsolódni ahhoz a zenei identitáshoz, amely mind az ötünkben mélyen gyökerezik” –  fogalmazott egy sajtóközleményben a dobos, Philip Selway a zenekar közelmúltbeli újraegyesülése kapcsán.

A Radiohead 2016-os albumuk, az „A Moon Shaped Pool” népszerűsítésére indított nagyszabású világkörüli turné után állít le a koncertezéssel. Az album a hatodik brit listavezetőjük lett, a tengerentúlon, a Billboard 200-on pedig a 3. helyig jutott, és 2017-ben a Coachella headlinerei kozé repítette a bandát.

📷Tom Sheehan

2025.12.03. 08:00

A Radiohead megdöntötte a Metallica rekordját

2025.12.02. 14:00

Mariah Carey és a Boyz II Men harminc évvel ezelőtt történelmet írtak

2025.12.02. 12:00

Negyvenkét éves minden idők egyik legikonikusabb klipje

2025.12.02. 10:00

A Guns N’ Roses rajongóknak már karácsony van

2025.12.02. 08:00

Harmincöt éves a dal, amely megváltoztatta The Edge életét

2025.12.01. 18:45

Elment Kálloy Molnár Péter

2025.12.01. 14:00

A magyar zenéket (is) ünneplik jövőre Zamárdiban

2025.12.01. 12:00

Mesekönyvekkel fizethetünk több cukrászdában

2025.12.01. 10:00

Száz+2 éve rádiózunk - ma van a Magyar Rádiózás Napja

2025.11.30. 10:00

Szép nyári este - itt a Fiesta újdonsága!

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő