2025. december 2-án Mariah Carey az amerikai kislemezlistán első helyre került a Boyz II Mennel közös, “One Sweet Day” című duettjével. Ezzel Carey lett az első előadó a történelemben, akinek két egymást követő kislemeze debütált az első helyen, miután a “Fantasy” volt az első ilyen dala.

Mariah Carey és a Boyz II Men 1995-ös közös slágere, a “One Sweet Day” a pop- és R&B-történelem egyik legemlékezetesebb dala. Az összetartás a gyász és a remény érzéseit ötvözi, amely sokak szívét megérintette világszerte. A dal Carey és a Boyz II Men tagjainak köszös ötlete volt, mivel abban az időben mindannyian személyes veszteségeket éltek át, és szerettek volna tisztelegni azok előtt, akiket elvesztettek. Carey a dalszöveg első verzióját már korábban megírta, de a Boyz II Men közreműködése tette teljessé a kompozíciót.

A “One Sweet Day” felvételei a New York-i Sony Studiosban zajlottak, ahol az előadók megosztották egymással saját érzéseiket és tapasztalataikat, hogy a dal hiteles és érzelmileg mély legyen. A zeneipar szakértői szerint a dal különlegessége éppen ebben az érzelmi töltetben és az előadók közötti páratlan összhangban rejlik.
A dal a megjelenését követően azonnal hatalmas siker lett. 1995 decemberében debütált a Billboard Hot 100 slágerlistán, és az első helyen nyitott, ahol 16 héten át tartotta magát, ezzel megdöntve minden korábbi rekordot. Ez a teljesítmény csak több mint két évtizeddel később, 2019-ben sikerült túlszárnyalnia Lil Nas X-nek és Billy Ray Cyrus-nak az “Old Town Road” című közös dalukkal.

Ez a teljesítmény nemcsak az előadók akkori népszerűségét tükrözi, hanem azt is, hogy a dal univerzális témái – a gyász és a szeretet – mélyen rezonáltak a hallgatósággal. A “One Sweet Day”-t máig a Billboard történetének egyik legsikeresebb kislemezeként tartják számon.

A dal számos díjat is elnyert, köztük az American Music Awards és a Billboard Music Awards legjobb R&B-dalának járó elismeréseit. Bár a Grammy-díj átadón nem nyert, továbbra is a korszak egyik legnagyobb zenei teljesítményeként tartják számon.

Érdekesség, hogy a dal videoklipje szokatlan módon nem hagyományos forgatás eredménye, hanem a stúdiófelvételek pillanatait rögzítette, hogy megörökítse az előadók közötti érzelmeket. Szakértők szerint, ez a letisztult megközelítés, amit a werkfilmből lett klip közvetített, hozzájárult a dal hitelességéhez.

A “One Sweet Day” a veszteség, a szeretet és a remény univerzális üzenetét hordozza. A dal máig része Carey és a Boyz II Men koncertjeinek, és generációk óta inspirálja a hallgatókat. Ez a különleges együttműködés nemcsak a slágerlistákon ért el kimagasló eredményeket, hanem mély nyomot hagyott a pop- és R&B-zene történetében is.

 

2025.12.02. 14:00

Mariah Carey és a Boyz II Men harminc évvel ezelőtt történelmet írtak

2025.12.02. 12:00

Negyvenkét éves minden idők egyik legikonikusabb klipje

2025.12.02. 10:00

A Guns N’ Roses rajongóknak már karácsony van

2025.12.02. 08:00

Harmincöt éves a dal, amely megváltoztatta The Edge életét

2025.12.01. 18:45

Elment Kálloy Molnár Péter

2025.12.01. 14:00

A magyar zenéket (is) ünneplik jövőre Zamárdiban

2025.12.01. 12:00

Mesekönyvekkel fizethetünk több cukrászdában

2025.12.01. 10:00

Száz+2 éve rádiózunk - ma van a Magyar Rádiózás Napja

2025.11.30. 10:00

Szép nyári este - itt a Fiesta újdonsága!

2025.11.30. 10:00

Negyvenhárom éves Michael Jackson legnépszerűbb albuma

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő