Kiefer Sutherland színészi karrierje során először énekel egy filmben – mégpedig a Tinsel Town című karácsonyi moziban, amelyben Theodora Williams, Robbie Williams és Ayda Field színésznő lánya első filmes szerepét kapta.

A négy évtizedes karrierrel büszkélkedő Kiefer Sutherland elmondta, hogy alakításával az új karácsonyi filmben, a Tinsel Town-ben, sikerült bővítenie színészi eszköztárát – írja a Reuters hírügynökség.
Sutherland az öregedő hollywoodi színészt, Bradley Macet alakítja. Macet nehéz természetű és lobbanékony emberként tartják számon, és azt látja, hogy egyre kevesebb munkát kap, miután befejezte akciófilmsorozata hetedik részét. Mivel nem kap több filmes ajánlatot, kénytelen szerepet vállalni egy angliai színházi előadásban. Ám ahelyett, hogy a londoni West End színpadán találná magát – ahogyan azt várta – , egy kisváros hagyományos karácsonyi pantomimelőadásába válogatják be. A helyi kollégákkal, akik csupa színes egyéniség, és az évek során elidegenedett tinédzser lányával való barátkozását érzelmek széles skálája kíséri.
Sutherlandnek a szerepe kedvéért énekelnie és táncolnia is kell, ami először fordul elő vele a kamera előtt. „Azt hiszem, megható volt bemutatni egy olyan karakter fejlődését, aki a film elején még nem önmaga legjobbját adja, de a karácsony szellemének és a lányának köszönhetően jobb emberré válik. Ez egy nagyon őszinte és meleg karácsonyi üzenet” – mondta a színész a film múlt heti londoni premierjén.
„Soha korábban nem szerepeltem ének- és táncjelenetben, így ez valódi és egyben izgalmas kihívás is volt számomra. Az, hogy negyven év után ebben a szakmában új dolgokat felfedezek fel, és próbálhatok ki, hálával tölt el” – mondta az 58 éves Sutherland.
A filmben Rebel Wilson, a másik főszereplő, a pantomim-előadás koreográfusát, Jillt játssza . A 13 éves Theodora Williams – Robbie Williams és Ayda Field színésznő lánya – pedig ebben a filmben debütál színészként, Jill lánya, Cara szerepében.
„Anyukám azt tanácsolta, hogy élvezzem a pillanatot. Nagyon izgultam a kiejtésem miatt, mert általában nem beszélek yorkshire-i akcentussal. Egyszerűen elmerültem a pillanatba – és minden tökéletesen sikerült” – mondta Theodora.
A Tinsel Town rendezője Chris Foggin, aki olyan filmet szeretett volna készíteni, amelyet minden generáció együtt nézhet karácsonykor. A brit pantomimhagyomány előtti tisztelgésként a filmben szerepel még Katherine Ryan, aki Mac ügynökét alakítja, valamint Derek Jacobi, aki Albertet játssza – egy olyan férfit, aki egész életét ennek a színházi műfajnak szentelte.
A Tinsel Town már látható néhány kiválasztott amerikai moziban és digitális platformokon, az Egyesült Királyságban pedig december 5-én, vagyis ma kerül fel a Sky Cinema kínálatába.