Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester. Azoknak kell jegyet váltani, akik a lehető legközelebbről akarják megcsodálni a Trevi-kutat, vagyis le akarnak sétálni a lépcsőin a medence széléig, hogy onnan dobjanak be aprópénzt a vízbe.

A díjköteles időszak minden nap reggel kilenctől este tíz óráig lesz érvényben. A jegyváltás nem vonatkozik a Trevi-kút előtti tér más részére, ahonnan szintén meg lehet tekintetni a műemléket.
A Rómában és az olasz fővároshoz tartozó lakókörzetben élők számára továbbra is ingyenes marad a Trevi-kút meglátogatása lakcímük igazolásával.

A főpolgármesteri hivatal adatai szerint az Örök Város legnagyobb és legismertebb szökőkútjához idén január elseje és december nyolcadika között csaknem kilenc millióan látogattak el: a kút előtti téren naponta harmincezren tartózkodtak, de volt olyan nap is, amikor hetvenezren szorongtak a téren – hangoztatta Roberto Gualtieri a Capitoliumi Múzeumban tartott pénteki sajtótájékoztatóján.
A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a jegyváltás a tér használhatóságának biztosítását szolgálja, a látogatók védelmét, valamint a minőségi turisztikai szolgáltatást, mivel így a Trevi-kutat nyugodtan, lökdösődés és tömeg nélkül tudják megnézni az oda érkezők.

A számítások szerint a jegyrendszer bevezetése évi hat és fél millió euró bevételt jelenthet a városnak.

Fizetőssé válik az olasz főváros további öt, eddig a turistáknak ingyenes helyszíne: Maxentius császár villája a Via Appia Antica régészeti parkjában, a Napóleon múzeum, a Giovanni Baracco antik szoborgyűjtemény, a Carlo Bilotti kortárs képzőművészeti múzeum a Borghese-villában és az ugyanott található Pietro Canonica Múzeum. Mindegyikbe fejenként öt euró lesz a belépés.

Roberto Gualtieri bejelentette, hogy miközben a turistáknak több helyszínen kell majd jegyet váltania, a rómaiak számára minden városi múzeum és régészeti emlék ingyenes lesz február elsejétől.

Korábban a Pantheonnál vezettek be kötelező jegyvásárlást a turisták számára, a belépő 2023 júliusától fejenként öt euróba kerül.

Forrás: MTI

📷 Pexels/Jorgeural

2025.12.22. 12:00

Több mint száznegyven éve gyúltak fel először a karácsonyi izzók

2025.12.22. 10:00

Cher is tiszetletbeli Grammy-díjban részesül

2025.12.22. 08:00

Februártól fizethetünk, hogy pénzt dobhassunk a Trevi-kútba

2025.12.21. 10:00

Több mint három évtizede a Queen utolsó nagy slágere Freddie Mercury-val felért a brit slágerlista élére

2025.12.21. 10:00

Ma kezdődik a csillagászati tél

2025.12.20. 10:00

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

2025.12.19. 16:00

Így iszunk mi

2025.12.19. 14:00

Huszonhárom éve Elton John a Blue-val repítette újra a kislemez lista élére egykori slágerét

2025.12.19. 12:00

Érkezik Mariah Carey eltitkolt grunge albuma

2025.12.19. 10:00

Harminchét éve, a mai napon ért véget a Guns'n Roses első nagy turnéja

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő