Immár 15. alkalommal díjazták Európa legjobb fesztiváljait a European Festival Awards gálán január 14-én, a hollandiai Groningenben. A Sziget ezúttal is egy nagy presztízsű díjjal térhetett haza: a “Take a stand”, azaz a társadalmi ügyek melletti kiállás kategóriájában a 2025-ös Sziget törekvéseit díjazta az európai szakemberekből álló zsűri. A Sziget ezt az elismerést másodszor nyerte el, korábban a 2023-as fesztivál érdemelte ki ezt a díjat.

A „Take a stand” díj az európai fesztiválok társadalmi tevékenységeit és kezdeményezéseit tünteti ki. Ez a kategória azon fesztiválokat ismeri el, akik a békés párbeszéd, az emberség, a tolerancia és a kölcsönös megértés mellett állnak ki. A díjra jelölt fesztiválok közül Európa-szerte elismert fesztivál szakemberekből álló zsűri választja ki a kategória győztesét.

“A Sziget a kezdetek óta kiáll az elfogadás, a tolerancia, a befogadás, az egyén szabadsága mellett. Hisszük, hogy a fesztiváloknak nem csak az ünneplésről kell szólniuk, hanem az emberségről, a párbeszédről és a szeretetről is – ezek azok az értékek, amelyek mindig is meghatározták és meghatározzák a Szigetet” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője „Az, hogy immár másodszor kaptuk ezt az elismerést, abban erősít meg minket, hogy jó úton járunk” – tette hozzá.

A díj eddigi története során a Sziget két alkalommal hozta el a legjobb nagyfesztiválnak járó „Best Major Festival” fődíjat, két alkalommal kapott „Best Line-up” díjat és immár másodszor kapta meg a „Take a Stand” elismerést is és nem volt olyan év a European Festival Awards alapítása óta, hogy a Sziget ne jutott volna valamilyen kategóriában a legjobbak közé. Idén a Sziget Szervezőiroda az „Év Promótere” kategóriában, a Sziget pedig a „Legjobb Nagyfesztivál” és legjobb zenei felhozatalt elismerő „Line-up Of The Year” kategóriában is a befutók között várta a végeredményt.

2026.01.15. 16:00

Megválasztották az év vadvirágát

2026.01.15. 14:00

Nemzetközi elismerésben részesült a Sziget

2026.01.15. 12:00

„A legjobb műveimet akkor írom, amikor nehéz időszakot élek át" - nyolc éve ment el Dolores O'Riordan

2026.01.15. 10:00

Robbie Williams: "Úgy döntöttem, hogy Los Angelesben Bruce Wayne leszek, máshol pedig Batman"

2026.01.15. 10:00

Negyed százada forgatjuk a Wikipédiát

2026.01.15. 08:00

Flea idén tavasszal valóra váltja gyerekkori álmát - Tom York is segít neki

2026.01.14. 15:32

„Innuendo” 35

2026.01.14. 14:00

Több mint tízezer használt mobiltelefont gyűjtöttek össze a Jane Goodall Intézet kampányában

2026.01.14. 12:00

Céline Dion a TikTokon kezdte 2026-ot

2026.01.14. 10:00

Isten éltesse Dave Grohlt!

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő