Emlékestet rendez a Tompos Kátya Alapítvány március 2-án a Budapesti Kongresszusi Központban. A rendezvény keretében átadják a 2026. évi Tompos Kátya-díjat is – áll az alapítvány közleményében, amelyben hangsúlyozták, hogy az esemény egy újabb állomása annak a sorozatnak, amellyel az alapítvány a fiatalon elhunyt színésznő emlékét szeretné életben tartani.

Az esten Balázs János, Gubik Petra, Hrutka Róbert, Kis Diána Magdolna, Lackfi János, Miklósa Erika, Schmidt Vera, Szemenyei János és Zorán lép színpadra. A műsorban Tompos Kátya saját szerzeményei és kedvenc dalai hangzanak el, emellett egy rendhagyó premierrel is készülnek a szervezők.

A produkcióban közreműködik Bozsik Yvette és társulata, valamint a fellépő művészeket Ott Rezső hangszerelésében kísérő veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar.
Az est egyik kiemelt eseménye a Tompos Kátya-díj átadása lesz. Az elismerést az alapítvány évente egyszer ítéli oda a magyar nyelvű színházi társulatok által jelölt fiatal színművészek közül annak, akinek művészete a névadó sokoldalúságát és elhivatottságát idézi

– olvasható a sajtóanyagban.

A koncert bevételét az alapítvány – Tompos Kátya kívánságának megfelelően – az övéhez hasonló betegségekkel küzdők, valamint betegség miatt jövedelem nélkül maradt színművészek támogatására fordítja – tájékoztattak a szervezők.

További információ a https://tomposkatyaalapitvany.hu oldalon található.

Forrás: MTI

📷 MTI/Mohai Balázs

2026.07.26. 15:46

Testvérpár is van a 201. Anna-bál szépei között

2026.07.25. 08:00

A "Kill 'Em All" negyvenhárom éves lett

2026.07.24. 13:49

Bronxi lányból világsztár - Jennifer Lopez ma 57!

2026.07.24. 12:00

A "Bohemian Rhapsody" klipje tizenhét éve ismét zenetörténelmet írt

2026.07.24. 10:00

Sebhelyek borítják az Adria különös delfinjét

2026.07.23. 14:11

Roxette-sláger az újabb YouTube milliárdos

2026.07.23. 14:00

Az Oasis korongja lett minden idők legsikeresebb brit stúdióalbuma

2026.07.23. 12:00

Mától látható a mozikban "a Sin City rokona"

2026.07.23. 10:00

Slash 61!

2026.07.23. 10:00

Tizenöt év Amy Winehouse nélkül

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő