A Sanremói Táncdalfesztiválon, amely kedd este kezdődik, és szombat este hirdeti ki győztesét, az olasz könnyűzene ismert és most bemutatkozó nevei követik egymást . Európa egyik legnagyobb nemzeti dalfesztiválját szokás szerint az északnyugat-olaszországi Sanremóban az Ariston Színház látja vendégül.

A minden este több órát átölelő zenei programot az ismert műsorvezető, Carlo Conti és Laura Pausini énekesnő vezeti, aki 1993-ban a fiatalok kategóriájában első helyet szerzett.
A Conti-Pausini páros mellett többek között házigazdaként szerepel Can Yaman török színész, Achille Lauro olasz énekes és Irina Shayk fotómodell.
A keddi nyitóest díszvendége a Tiziano Ferro olasz énekes, dalszerző, producer lesz, aki jelenleg az egyik legismertebb olasz zenei alkotónak számít világszerte.
A táncdalfesztivál idei versenyében harminc ismert művész lép fel és négy most bemutatkozó énekes. A “nagyok” kategóriájában első helyezett vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Bécsben.
Az 1951-ben indult Sanremói Táncdalfesztivál az ország második világháború utáni időszakában a gazdasági fellendülés jelképévé vált. A RAI, az olasz közmédia 1955-től egyenesben sugározza a fesztivált televízió- és rádióadóin.
1958-ban Domenico Modugno nyerte a fesztivált a Nel blu dipinto di blu című, a refrénjéről Volareként is ismert dallal. Legtöbbször, 4-4 alkalommal éppen Modugno és Claudio Villa nyerte a dalversenyt.
A hatvanas években az olasz táncdaltörténelem nagy nevei Mina, Bobby Solo és Adriano Celentano uralták Sanremót.
Eros Ramazzotti 1986-ban lett első, a Maneskin együttes 2021-ben nyert, tavaly pedig Olly lett a táncdalfesztivál győztese.
A fesztivál nemcsak zenei, hanem kiemelt kulturális és közéleti eseménynek is számít, amelyet az ország nagy része követ.
Forrás: MTI
📷 Daniele Venturelli/Getty Images