A Metallica frontembere, James Hetfield egy izgalmas, merülés során, cápák közötti kérte meg barátnője kezét.

A zenekar hivatalos közösségi oldalán egy víz alatti felvételt osztottak meg, amelyen Hetfield és immár menyasszonya, Adriana Gillett pózolnak. A zenész egy táblát tart a kezében ezzel a felirattal: „Adriana Gillett, hozzám jössz feleségül?” A képhez rövid, de annál egyértelműbb kommentár társult: „Igent mondott!”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Adriana Gillett saját Instagram-oldalán is megosztotta a pillanatot, a történteket pedig mint „életem legjobb születésnapi meglepetése” írta le.
„Péntek 13-án cetcápákkal úszni, és közben átélni a legkülönlegesebb, legegyedibb és legromantikusabb lánykérést, amit egy Hal csillagjegyű csak elképzelhet. Egy halakkal teli tengerben találtunk egymásra. Hálát adok Istennek, hogy összehozott minket” – tette hozzá a közösségi oldalán közzétett bejegyzéséhez Adriana.
A sajtó 2022-ben számolt be arról, hogy James Hetfield és felesége, Francesca Hetfield 25 év házasság után elválnak. A Metallica frontembere és a Londonban élő divattervezőként dolgozó, egykori újságíró, Adriana Gillett 2023-ban ismerkedtek meg.
Mindeközben a Metallica nemrég bejelentette közelgő koncertsorozatát a Las Vegas-i Sphere arénában. Eredetileg nyolc októberi dátum szerepelt a tervek között, ám a hatalmas érdeklődés miatt további fellépéseket is meghirdettek. Így a koncertek száma 24-re bővült, a sorozat pedig 2026 októberétől egészen 2027 márciusáig tart majd.
📷Kevin Mazur/Getty Images