Gaga saját tulajdonában lévő, eredeti, Michael Jacksonhoz köthető jelmezeket bocsátott a készülő „Michael” című játékfilm stábjának rendelkezésére. Az életrajzi alkotás várhatóan egy hónapon belül kerül a mozikba.

A hírek szerint a produkció készítői Gaga magángyűjteményéből szerettek volna kölcsönözni néhány ikonikus darabot. Az énekesnő teljesen ingyen, ám egyegy feltétellel adta kölcsön a jelmezeket: cserébe azért, hogy az általa kiválasztott napokon ellátogathasson a forgatás helyszínére.

Gaga köztudottan szenvedélyes gyűjtő: több mint 400 felbecsülhetetlen értékű tárgyat birtokol, amelyek egykor Michael Jackson tulajdonában voltak. A kollekcióban megtalálható többek között a „Bad” turné ikonikus dzsekije, a híres „kristály kesztyű”, valamint számos feltűnő színpadi jelmez Jacko videóklipjeiből.

Lady Gaga ezeket főként aukciókon szerezte be: egy 2012-es, a Julien’s Auctions által szervezett árverésen például 55 darabot vásárolt meg azzal a céllal, hogy  szakszerűen tárolva és az állagukat negóvva, megőrizz őket az utókornak, miközben inspirációs forrásként is használja művészi munkája során.

2026.04.07. 12:00

Lady Gaga saját gyűjteményéből kerültek ki Pop Királyának jelmezei a „Michael” forgatásához

2026.04.07. 10:00

Különleges rockzenei relikviákra lehet licitálni május végén New Yorkban

2026.04.07. 08:00

Az egészség fontos - a mai nap erre is felhívja a figyelmet!

2026.04.04. 11:38

Új EP-vel húsvétol a U2

2026.04.02. 14:00

Kiállítás tiszteleg George Michael előtt az Egyesült Királyságban

2026.04.02. 12:00

Több mint három évtizeddel ezelőtt az Ace of Bace zenetörténelmet írt

2026.04.02. 10:00

Tom Cruise elárulta, miért késett annyit a Top Gun: Maverick

2026.04.01. 16:00

Parádés feldolgozás született a 90-es évek magyar slágeréből

2026.04.01. 12:00

Nem volt áprilisi tréfa: Santana huszonhat évvel ezelőtt átvette a vezetést az Offical Charton

2026.04.01. 08:00

Ne lepődjünk meg, ha ma megtréfálnak

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő