Az Amerikai Filmakadémia bejelentette a 99. és a 100. Oscar díjkiosztó ceremónia időpontját – adta hírül az Associated Press.

2027-ben március 14-én adják át az Oscar-díjakat, míg a jubileumi, 100. gálát 2028. március 5-én rendezik. Ekkor látható majd utoljára az esemény az ABC csatornán, és a ceremóniát ekkor tartják utoljára a hagyományos helyszínen, a hollywoodi Dolby Theatre-ben – emlékeztet az AP.

2029-től az Oscar-gálát már a YouTube közvetíti. Az Akadémia nemrég azt is bejelentette, hogy az esemény új helyszínre költözik: – egy, az AEG Anschutz Entertainment Group-pal kötött, tízéves megállapodás értelmében, a Los Angeles belvárosában található Peacock Theater ad majd otthont a díjátadónak.

Az idei, 98. Oscar-gála nézettsége kilenc százalékkal csökkent, miután az előző években folyamatos növekedést mutatott a közönség érdeklődése. A ceremónia házigazdájaként Conan O’Brien tért vissza. Az esten az „Egyik csata a mésik után” nyerte a legjobb film és a legjobb rendezés díját, Michael B. Jordan  „Bűnösök” című alkotásban nyújtott alakításáért kapta a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést, míg Jessie Buckley a „Hamnet” -ben nyújtott teljesítményéért a legjobb női főszereplőnek járó szobrocskával térhetett haza.

📷Pxhere

2026.04.08. 12:00

Két évre előre tudható az Oscar-gálák időpontja

2026.04.08. 10:00

Steven Spielberg hatalmas traumát boncolgat legújabb filmjében

2026.04.07. 16:00

Robbie Williams lánya apja zenei nyomdokaiba léphet

2026.04.07. 12:00

Lady Gaga saját gyűjteményéből kerültek ki Pop Királyának jelmezei a „Michael” forgatásához

2026.04.07. 10:00

Különleges rockzenei relikviákra lehet licitálni május végén New Yorkban

2026.04.07. 08:00

Az egészség fontos - a mai nap erre is felhívja a figyelmet!

2026.04.04. 11:38

Új EP-vel húsvétol a U2

2026.04.02. 14:00

Kiállítás tiszteleg George Michael előtt az Egyesült Királyságban

2026.04.02. 12:00

Több mint három évtizeddel ezelőtt az Ace of Bace zenetörténelmet írt

2026.04.02. 10:00

Tom Cruise elárulta, miért késett annyit a Top Gun: Maverick

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő