„Az ördög Pradát visel ” folytatásának friss előzetesében egy új Lady Gaga dal is debütál. A „Runway” című felvételt az amerikai rapper-énekesnővel, Doechii-vel közösen készítette.

A filmben Meryl Streep ismét a Runway magazin főszerkesztőjeként, Miranda Priestlyként tér vissza, aki próbálja megtalálni a helyét a hanyatló nyomtatott sajtó világában. Priestly ezúttal korábbi asszisztensével kerül szembe – a Emily Blunt által alakított karakter immár befolyásos vezető egy luxuskonglomerátumban, amelynek hatalmas reklámköltségvetésére Priestlynek égető szüksége van.
Gaga tavaly a brit Vogue-nak adott interjújában beszélt arról, milyen nagyra tartja Doechii-t:
„Ritkán látni valakit, aki már a kezdetektől fogva legendás szövegeket ír. Számomra Doechii ilyen. Beleszerettem a zenéjébe és abba a nyers, mélyen személyes látásmódba, amit képvisel. A szövegeiben rejlő erő, a sebezhetősége, és az a mód, ahogy a vakmerőséget érzelmi pontossággal ötvözi – ez egészen a lelkem mélyéig hatolt.”
Ahogy ezt az alkotók korábban már elárulták, Lady Gaga a filmben is feltűnik: jeleneteit a „Mayhem Ball” turnéja alatt forgatta. Az „Ördög Pradát visel 2” az első nagyvásznas szereplése a Joker: Folie à Deux óta. Emellett egy rövid cameo erejéig a Wednesday című Netflix-sorozatban is látható volt.
„Az ördög Pradát visel ” film alapjául Lauren Weisberger 2003-as regénye szolgál. Az eredeti történet egy ambiciózus újságírónőről, Andrea „Andy” Sachs-ról szól – akit Anne Hathaway alakított –, aki a Runway divatmagazinnál kap állást, és hamar a könyörtelen főszerkesztő, Miranda Priestly befolyása alá kerül. Weisberger maga is rövid ideig Anna Wintour asszisztenseként dolgozott a Vogue-nál.