P!NK lesz a 79. Tony-gála műsorvezetője idén nyáron – a döntés sokakat meglepett, hiszen a szerepre általában a Broadway világából érkező, elismert művészeket kérnek fel. A tavalyi ceremóniát például Cynthia Erivo vezette.

A Grammy-díjas énekesnő humorosan jelentette be a hírt egy Instagram-videóban. A felvételen egy Broadway-előadáson a színpadra lopózik, az 1920-as évek flapper stílusát idéző jelmezben. Mielőtt udvariasan kikísérnék, P!NK még odaszól a közönségnek: „Nos, már jártam a Broadwayn. Akkor ezek szerint vezethetem a Tony-díjátadót!”

„Amikor felkértek, hogy vezessem a @thetonyawards műsorát, az első kérdésem az volt: nem kellene ehhez Broadwayn is szerepelni? Úgyhogy úgy döntöttem, hogy ezen változtatok. Valamennyire. És most már én leszek a házigazda!” – fogalmazott az énekesnő a bejegyzéshez írt kommentjében.

P!NK a posztban kifejezte a színházi közösség iránti tiszteletét is:
„A Broadway művészei a show-biznisz legszorgalmasabb emberei. Minden este – néha naponta kétszer is – színpadra lépnek, és valódi varázslatot teremtenek. Alig várom, hogy együtt ünnepelhessek velük.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

P!NK (@pink) által megosztott bejegyzés

Bár az énekesnő eddig még nem szerepelt Broadway-produkcióban, dalai már felcsendültek népszerű musicalekben. Ilyen például a Moulin Rouge! The Musical, amelyben a „Raise Your Glass” hangzik el, valamint az & Juliet, amelyben a „F*ckin’ Perfect” is hallható.

Az idei Tony-díjátadónak, június 7-én a Radio City Music Hall impozáns épülete ad otthont, a ceremóniát élőben közvetítik.

Idén P!NKet jelölték Rock and Roll Hall of Fame tagságra, olyan illusztris társaságban, mint Phil Collins, Lauryn Hill, Mariah Carey, az Oasis és a Wu-Tang Clan. Az új tagok névsorát még ebben a hónapban hozzák nyilvánosságra, míg a beiktatási ceremóniára ősszel kerül sor.

📷 Dia Dipasupil/Getty Images

2026.04.10. 12:00

Sia beleegyezett, hogy tartásdíjat fizessen volt férjének

2026.04.10. 10:00

Huszonöt éve imádjuk Alicia Keys zenéjét

2026.04.10. 08:00

Beválogatták Nemes László első francia nyelvű filmjét a hivatalos Cannes-i versenyprogramba

2026.04.09. 12:00

Új Lady Gaga-dal kíséri „Az ördög Pradát visel 2” legújabb előzetesét

2026.04.09. 10:00

Celine Dion nagyvonalúan tér vissza

2026.04.09. 08:00

Vérrel és verítékkel készült a Michael Jackson életrajzi film

2026.04.08. 16:00

Kurt Cobain halála: egy korszak tragikus lezárása

2026.04.08. 12:00

Két évre előre tudható az Oscar-gálák időpontja

2026.04.08. 10:00

Steven Spielberg hatalmas traumát boncolgat legújabb filmjében

2026.04.07. 16:00

Robbie Williams lánya apja zenei nyomdokaiba léphet

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő