Antoine Fuqua legújabb alkotása, a hazai mozikba ma érkező Michael nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy vászonra vigye a zenetörténet egyik legnagyobb hatású alakja, Michael Jackson életét. A Variety kritikusának, Owen Gleibermannak tetszik a film: szerinte meglepően hatásos, rendkívül profi munka, legfeljebb azt lehet felróni neki, hogy óvatos középutas megoldást választ, azaz mellőzi a szupersztárral kapcsolatos kérdések egy részének felvetését.
A film motorja Jaafar Jackson – az énekes unokaöccse –, aki bámulatos pontossággal kelti életre nagybátyját. Gleiberman mellett az összes többi kritikus is dicséri Jaafar játékát: nemcsak a mozdulatokat, a jellegzetes tánclépéseket és a hangot találta el tökéletesen, hanem sikerült megragadnia Jackson személyiségének azt a törékeny kettősségét is, amelyben a gyermeki gyengédség és sajátos naivitás acélos profizmussal párosult. Az ítészek kimelik, hogy Colman Domingo nyújt még igazán emlékezetes alakítást a családfő, Joe Jackson szerepében. Félelmetes és rideg figuraként jeleníti meg az apát, aki számos traumát okozott fiának, és akitől Michael egész életében próbált elszakadni.
A Michael másik hatalmas erőssége, hogy vizuálisan lenyűgöző: a koncertjelenetek és a videóklip-rekonstrukciók (mint például a Thriller forgatása) hurrikánként ragadják magukkal a nézőt, a zenének pedig érthető módon a teljes játékidőben kiemelt szerep jut. A kritikusok hangsúlyozzák, hogy aki a drámai fordulatok mellett arra is vágyik, hogy felszálljon az érzelmes nosztalgiavonatra, elégedetten távozhat a moziból, hiszen a film a Bohém rapszódiához hasonlóan felidézi a zseniális művész fellépéséinek legszebb pillanatait.
