Dave Grohlék erőteljes új anyaggal tértek vissza: a múlt pénteken megjelent  „Your Favorite Toy” című lemez a zenekar  lenyűgöző, 15 Grammy-díjjal jutalmazott diszkográfiájának tizenkettedik darabja. Az album otthoni környezetben készült, és a zenekar közösen jegyzi producerként Oliver Romannal, míg a keverést Mark „Spike” Stent végezte. Az album érkezésével egyidőben a Foo Fighters egy új dalt is bemutatott.

A „Your Favorite Toy”  a megjelenést követően azonnal komoly szakmai elismerést kapott. Az Associated Press „energikusnak, lendületesnek és stadionturnékra teremtett anyagnak” nevezte, míg a FLOOD Magazine „életigenlő újjászületésként” írt róla. Az AllMusic szerint a legnagyobb meglepetés az, hogy a banda több mint három évtizedes pályafutás után is milyen frissen, erőteljesen és váratlanul szórakoztatóan szól.

A „Your Favorite Toy” az elmúlt hónapokban már több kislemezzel is előrevetítette érkezését. A címadó dal mellett olyan számok vezették fel az albumot, mint a „Caught In The Echo”, az „Of All People” és az „Asking For A Friend” – mindegyik a zenekar nyers, közvetlen rockhangzását idézi, súlyos gitárokkal és hamisítatlan energiával.

Az album pénteki debütálásával  egyidőben a banda bemutatta az újabb kislemezt a „Window” című dalt és a hozzá készült hivatalos videóklipet is.

A klip Dave Grohl ötlete alapján készült, rendezője Jake Erland. A történet egy magányos ablakmosó világát követi, akit Craig Parkinson alakít: a férfi mások életét figyeli, miközben ő maga szinte láthatatlan marad számukra.

2026.04.27. 14:00

A Foo Fighters tudja mi lesz a kedvenc játékszerünk

2026.04.27. 12:00

Új lemezzel és turnéval tér vissza Tori Amos - Budapest is az állomások között

2026.04.27. 10:00

Huszonnyolc éves a dal, amely a Dr. House főcímzenéjét is ihlette

2026.04.27. 08:00

Több mint négy évtizeddel ezelőtt a USA for Africa szupercsapata bevette az amerikai slágerlistát

2026.04.24. 18:00

Robbant az időzített bomba a mozikban

2026.04.24. 12:00

Már forog A gyertyák csonkig égnek Szabó István rendezésében Ralph Fiennes és Viggo Mortensen főszereplésével

2026.04.24. 08:00

Julianne Moore kapja a Women in Motion díjat Cannes-ban

2026.04.23. 12:00

Itt az első előzetes a filmhez, amelyben AI kelti életre Val Kilmert

2026.04.23. 10:00

Rekordáron kelt el egy Monet-festmény

2026.04.23. 08:00

Francia nyelvű dallal tért vissza Céline Dion

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő