Május 1-jével ismét megnyílik a pesti alsó rakpart a gyalogosok, kerékpárosok és a kikapcsolódni vágyók előtt; az első időszakban hétvégenként és ünnepnapokon vehetik birtokba a látogatók a területet – tájékoztatott a Főpolgármesteri Hivatal.

A tájékoztatás szerint május 26. és augusztus közepe között új, rugalmas forgalmi rend lép életbe: hétköznapokon délután 17 óra után a gyalogosok és a kerékpárosok használhatják a rakpartot, míg napközben megmarad az autós közlekedés lehetősége.
Kiemelték, hogy az új rendszer a korábbi évek tapasztalataira épül, célja pedig olyan kompromisszumos megoldás kialakítása, amely a rakpart különböző használóinak, köztük az autósoknak is megfelelő.
A forgalom elől lezárt terület ezúttal is a pesti alsó rakpart Margit híd és Erzsébet híd, illetve az Irányi utca közötti szakasza lesz. A hétvégéket és ünnepnapokat érintő forgalmi változás október 25-ig marad érvényben.
A nyitóhétvégén, május 1. és 3. között közösségi, kulturális, zenés és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket, a rendezvények ingyenesen látogathatók. A teljes szezonban változatos programokat terveznek: kezdetben hétvégenként, május végétől és júniustól pedig hétköznap esténként is.
A közlemény szerint a rakparton elhelyezett közterületi bútorok – egyebek mellett piknikasztalok, grillezők, napozóágyak és kerékpártámaszok – továbbra is bárki számára ingyenesen használhatók. A nyitóhétvégétől négy vendéglátóhely is működik majd a területen: a Viadukt Bár, a Dunyi- Dunai Nyitott Műhely, a Tuna és a Meder.
A rakpart programjairól a szervezők közösségi médiafelületeiken adnak folyamatos tájékoztatást – áll a közleményben.
📷MTI/Hegedüs Róbert