Eddie Murphy ismét a hangját kölcsönzi a Shrek-filmek egyik legnépszerűbb karakterének, Szamárnak, ám ezúttal a szokásosnál is többet beszél majd. A Universal Pictures és a DreamWorks bejelentette, hogy önálló animációs filmet készít a közkedvelt figuráról, amely a Donkey – vagyis Szamár – címet kapja, és a tervek szerint 2028 júniusában kerül a mozikba.

Az új spin-off középpontjában a mindig beszédes és humoros Szamár áll, akit a Shrek-franchise mind a négy eddigi részében Murphy szólaltatott meg. A produkció rendezője Charlie Bean lesz, aki korábban olyan animációs filmeken dolgozott, mint A LEGO Ninjago film, valamint az élőszereplős Susi és Tekergő.
Eddie Murphy korábban több interjúban is utalt rá, hogy Szamár karaktere egyszer saját filmet kaphat. A Shrek-sorozatban a figura a zöld ogre hűséges társa, és valamennyi, 2001 és 2010 között bemutatott epizódban fontos szerepet játszott.

Az önálló film mellett a stúdiók a Srek- filmsorozat újabb folytatásán is dolgoznak. A Shrek 5 hazai bemutatója 2027 június 1-én lesz. Az új részben visszatérnek a jól ismert szinkronszínészek, a szereplőgárdához pedig Zendaya is csatlakozik, aki Shrek és Fiona hercegnő lányának kölcsönzi majd a hangját – számolt be róla a DPA hírügynökség.

📷JIMI CELESTE/Patrick McMullan via Getty Images

2026.06.29. 11:46

A főszerepben: Eddie Murphy és Szamár

2026.06.29. 10:00

Kalandos út után tért vissza Szerbiába Felix, a megmentett parlagi sas

2026.06.29. 08:00

A meleg miatt kialakulóban van a "szieszta-kultúra" a Balatonnál

2026.06.27. 14:00

Több mint fél évszázados az Aerosmith első nagy slágere

2026.06.27. 13:23

Megkapták a díjakat a legjobb hazai DJ-k!

2026.06.26. 12:02

Morgan Freeman blues-ban utazik

2026.06.26. 10:00

Költségvetési vita miatt leállt Madonna életrajzi filmje

2026.06.26. 08:00

Idén újra több mint 500 új tagot, köztük magyar filmeseket hívott meg soraiba az amerikai filmakadémia

2026.06.25. 12:00

Tóparti koncertekkel, filmekkel és fényünneppel készül a nyárra Bled

2026.06.25. 10:00

Ma lenne 63 éves George Michael

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő