Koncerttel egybekötött távcsöves észleléssel várják a látogatókat július 24-én, péntek este a Svábhegyi Csillagvizsgálóban, amikor a Hold és az Antares együttállása lesz megfigyelhető az esti égbolton – áll a Svábhegyi Csillagvizsgáló tájékoztatójában.

A tájékoztatás szerint jövő pénteken 22 órakor a 80 százalékos megvilágítású, dagadó Hold alacsonyan, a déli égbolt felett tűnik majd fel. Tőle balra, alig 1,4 fokos távolságban ragyog majd a narancsvörösen izzó Antares, a Skorpió csillagkép legfényesebb csillaga.

A 0,8 magnitúdós, jellegzetes narancsvörös színű vörös szuperóriás szabad szemmel is megpillantható lesz a fényes Hold mellett, míg binokulárral vizsgálva a Hold felszínének sötét holdtengerei is jól kirajzolódnak. A jelenség megfigyeléséhez nyitott, tiszta déli látóhatár szükséges. Bár az Antares átmérője közel hétszázszorosa a Napénak, óriási távolsága miatt a Hold mellett pontszerű fényforrásként látszik majd.

Az eseményre a Svábhegyi Csillagvizsgáló különleges esti programmal készül. A Keep Floyding zenekar koncertjén a Pink Floyd űr- és bolygótematikájú számai csendülnek fel szabadtéri környezetben, ezt követően pedig csillagászok vezetésével távcsöves észlelésen vehetnek részt a látogatók.

A program részletei a Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján érhetők el, ahol az együttállásról részletes észlelési útmutató is olvasható.

Forrás: MTI

📷Pexels/Lucas Pezeta

2026.07.23. 14:11

Roxette-sláger az újabb YouTube milliárdos

2026.07.23. 14:00

Az Oasis korongja lett minden idők legsikeresebb brit stúdióalbuma

2026.07.23. 12:00

Mától látható a mozikban "a Sin City rokona"

2026.07.23. 10:00

Slash 61!

2026.07.23. 10:00

Tizenöt év Amy Winehouse nélkül

2026.07.22. 14:00

PSY tovább gyűjti a milliárdokat

2026.07.22. 12:00

A Motörhead frontembere előtt tiszteleg a The Hollywood Vampires új klipje

2026.07.22. 10:00

Harminchét éve Prince és Batman átvették az uralmat az amerikai albumlistán

2026.07.22. 08:00

Birmingham hivatalos emléknappal tiszteleg híres szülötte, Ozzy Osbourne emléke előtt

2026.07.21. 12:58

Elkelt utolsó Spice Girl is

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő