A Guns N’ Roses rajongói talán végre új nagylemeznek örülhetnek: Slash elárulta, hogy a legendás rockzenekar aktívan dolgozik új dalokon, és a banda reményei szerint hamarosan stúdióba is vonulhatnak.

A gitáros a Rolling Stone Australia magazinnak adott interjúban arról beszélt, hogy a zenekar tagjai „rengeteg (dalt) írnak”, a felvételek azonban csak a Guns N’ Roses jelenlegi turnéjának befejezése után kezdődhetnek meg. Slash azt is elárulta, hogy Myles Kennedy and the Conspirators nevű zenekarával készülő új albuma 2027 februárjában jelenik meg, amit turné is követ majd.
A Guns N’ Roses 2008 óta nem adott ki új stúdióalbumot, amikor megjelent a Chinese Democracy. A lemez a rocktörténet egyik leghosszabb ideig várt albumává vált.
Slash azt is határozottan kijelentette, hogy esze ágában sincs ismét elhagyni a zenekart.
„Egyszerűen szeretek ezekkel a srácokkal zenélni” – vallotta be a gitáros.
Slash, Axl Rose és Duff McKagan 2016-ban egyesítették erőiket újból, a gitáros pedig 2019 óta időről időre utal arra, hogy a zenekar új zenén dolgozik. 2025 végén azt mondta, hogy „rengeteg anyaguk” van, ugyanakkor elismerte, hogy időre és fegyelemre van szükség ahhoz, hogy mindebből kész album szülessen.
„Szóval meg fog történni. Tudom, hogy meg fog történni, mert mindenki gondol rá. Egyszerűen akkor fog elkészülni, amikor eljön az ideje” – ígérte Slash.
📷 David Wolff – Patrick/Redferns via Getty Images