Noel és Liam Gallagher azt szeretnék, ha az Oasis minden kulcsfontosságú tagja ott lennem a mikor a brit zenekart beiktatják a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, és úgy tűnik, hogy ez meg is valósul.

A The Sun értesülései szerint Noel és Liam azt szeretnék, ha a zenekar klasszikus felállásának valamennyi meghatározó tagja részese lenne a jeles pillanatnak, amelyre 2026. november 14-én kerül sor a Los Angeles-i Peacock Theaterben.

A lap szerint a Gallagher fivérek mellett Gem Archer, Paul „Bonehead” Arthurs, Andy Bell, Paul „Guigsy” McGuigan, Alan White, valamint a zenekar első dobosa, Tony McCarroll is jelen lehet a ceremónián. A The Sun által idézett forrás szerint McCarroll már meghívást is kapott, és közte, valamint Noel Gallagher között időközben rendeződött a korábbi nézeteltérés is.

A hírek szerint Tony McCarroll már el is fogadta a meghívást, és „rendkívül lelkes, valamint teljes mértékben készen áll arra, hogy a többiekkel együtt Los Angelesbe repüljön”, hogy részt vegyen az eseményen, maga mögött hagyva a múltat.

A zenekar többi egykori tagja szintén igent mondott, és a tervek szerint együtt utaznak majd az Egyesült Államokba.

📷 Michel Linssen/Redferns/Getty Images

2026.08.14. 12:00

Közel négy évtizeddel ezelőtt startolt el az "Appetite for Destruction Tour"

2026.08.14. 10:00

Harmincnégy év után Cindy Crawford lánya és Richard Gere fia újraírják szüleik Vogue címlapját

2026.08.14. 08:00

A Rock and Roll Hírességek Csarnokába állhat újra együtt színpadra az Oasis klasszikus felállásban

2026.08.13. 14:00

Egy életre szóló jel köti össze a Wicked sztárjait

2026.08.13. 12:00

Anne Hathaway-t és Ewan McGregort mától együtt láthatjuk a mozikban

2026.08.13. 10:00

Slash elhúzta a mézesmadzagot a Guns N’ Roses-rajongók előtt

2026.08.13. 08:00

Ma a balkezeseket ünnepeljük

2026.08.12. 14:00

Ez volt a magyar nézők 10 kedvenc filmje 2026 első félévében

2026.08.12. 12:07

Megválasztották Magyarország tortáját

2026.08.12. 09:17

Új dallal jelentkezett Parov Stelar

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő