A nevadai bíróságon zajló büntetőeljárásban hétfőn megtartották a vád és a védelem képviselői záróbeszédüket, majd az esküdtek nem sokkal később egységesen kimondták Duane “Keffe D” Davis bűnösségét, Tupac Shakur 30 évvel ezelőtti meggyilkolásában.

A rappert szállító autóra 1996. szeptember 7-én Las Vegas belvárosának központi sétányán nyitottak tüzet egy másik járműből. A 25 éves Tupac Shakur néhány nappal később belehalt sérüléseibe, a vele együtt a járműben tartózkodó Marion Knight kisebb sebesüléseket szenvedett.
A bírósági tárgyalás 9 héten keresztül tartott.

A támadás túlélője és szemtanúja Marion “Suge” Knight, aki 2018 óta börtönben van, az eljárás során nem kívánt tanúskodni.

A gyilkosság miatt vád alá helyezett Duane Davis mindvégig tagadta érintettségét. Az ügyészség nem a gyilkosság tényleges elkövetésével vádolta meg, hanem azzal, hogy a bűncselekményt kitervelte és ő adta azóta meghalt unokaöccsének, Orlando Andersonnak a fegyvert, aki elsütötte azt.
A támadás idején az érintett járműben, egy fehér Cadillacben összesen négyen ültek. A gyilkos fegyver soha nem került elő.

A bűnügyben előre kitervelt szándékos emberölés volt a vád, az ügyészség azt követően nyitotta újra az eljárást, hogy a most 63 éves Duane Davis több interjúban, és 2019-ben megjelent emlékirataiban is elismerte, hogy az autóban tartózkodott, amelyből Tupac Shakurt a halálos lövések érték. A férfit 2023-ban tartóztatták le.

Duane “Keffe D” Davis a 90-es években egy kaliforniai utcai banda, a Southside Crips vezetője volt.

Forrás: MTI

📷 Steve Marcus-Pool/Getty Images

2026.09.01. 11:43

Bűnösnek mondta ki az esküdtszék Tupac Shakur meggyilkolásában Duane "Keffe D" Davist

2026.09.01. 09:30

Online videósorozat indult a Madách Színház Evita című bemutatójához

2026.09.01. 08:00

A Több mint testőr minden idők legkelendőbb filmzenei albuma

2026.08.31. 12:00

Már Nicole Kidman is Tik-Tokol

2026.08.31. 08:00

A római Colosseum és környéke kiemelt ellenőrzésű zónának számít karácsonyig

2026.08.30. 10:00

„Definitely Maybe” – harminckét éve robbant be a zenei életbe az Oasis

2026.08.29. 12:00

A „November Rain” harmincnégy éve került be a Billboard lista élmezőnyébe

2026.08.29. 10:00

Egy bostoni rádiós harmincöt évvel ezelőtt zenetörténelmet írt

2026.08.28. 14:00

Dr. Dre szerint az MI nem jelent veszélyt, hanem értékes eszköz a zenészek kezében

2026.08.28. 12:00

Korábban ki nem adott felvételekkel érkezik Amy Winehouse Back to Black című albumának jubileumi kiadása

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő