Ebben a hónapban jelentet meg a “Lélekszakadva” (Tisztán és Szabadon) című felvétel, amelynek megszületéséről, az alkotói folyamatról és a dalhoz készült klip kulisszatitkairól maga Erdőhegyi Brigitta mesélt.

“A ‘Lélekszakadva’ (Tisztán és Szabadon) című dal megszületésénél újra Harmath Szabolcs zeneszerzővel dolgoztam együtt. Korábbi közös dalunk a “Leave the Dark” és a “Színeket ébren” című szerzemény volt. Örültem, hogy olyan számot sikerült megalkotni, ami hűen leképezi azt a hangulati és érzésvilágot, amit jelen alkalomra megálmodtam. A lírai hangvételű dal szövegét ismét én írtam, ami még inkább személyessé teszi a végeredményt” – mesélte az énekesnő.
“Ahogy korábbi dalaimban, most is igyekeztem azt megfogalmazni, amit nem csak személyes életemben érzek fontosnak és lényegesnek, de társadalmi szinten is. Hiszem, hogy belső világunk sok mindenre kihat – külvilágunkra is – és minél inkább tudjuk valóban a saját utunkat járni egyénileg, az tágabb környezetünkben is minőségi változást hozhat. Ennek a hosszú, viszontagságos utazásnak az alfája és omegája számomra az önazonosság. Ebben meghatározó mérföldkő, hogy veszteségeinkkel, fájdalmainkkal, félelmeinkkel mit tudunk kezdeni. Az ezzel kapcsolatos bátorság és tudatosság segítheti önmagunk valódi kibontakozását, valamint hitelességünk megteremtését. Jelen lenni tisztán és szabadon életünk jelentős változásaiban fontos prioritás. Mivel saját életemben is ezek meghatározó tapasztalatok, így személyes megéléseim inspirálták a dalt” – magyarázta az énekesnő, aki arról is beszélt, hogyan jelennek meg ezek az érzések a “Lélekszakadva” című dalhoz készült klipben.
“Mindezeket klipben megjeleníteni és képekké formálni izgalmas és kreatív kihívás volt. Akárcsak egy absztrakt festmény, minden vizuális történet mindenki számára más személyes élményt hív elő. Többek között ezért is igyekeztem olyan ősi alapszimbolikát behozni, mint a tűz elem, ami sokunk számára jelenti a tisztulást, a teremtés egyfajta beavatás-folyamatát, ami képes mélyen formálni bennünket”
“A dolog érdekessége az – ami egyben rámutat ennek az alkotói folyamatnak mélyen személyes voltára is -, hogy egy korábbi éjszakai álmom hatására inspirálódott a dal és a klip is, amire azóta is saját belső utazásomként tekintek. Nyilvánvalóan a hallgató és néző számára természetesen a szabad asszociáció nyitva marad, hiszen a hangok, a dallamok, a szavak és a képek mindenki számára más egyéni érzést hoznak felszínre” – árulta el Erdőhegyi Brigitta.