Prince 1992. október 13-án egy olyan albumot dobott piacra, amelynek borítóján nem szerepelt sem a neve, sem a korong címe, csupán egy különleges szimbólum, amely a következő évben az művésznevévé vált.

Nem Prince volt az első világhírű előadó, aki felirat nélküli albummal jelentkezett: a Led Zeppelin negyedik lemezének borítóján például a zenekar négy tagját jelképező szimbólumok szerepeltek. Prince esetében azonban a jelképhasználat az identitásváltás előfutára volt. Az 1992-es albumot leggyakrabban The Symbol Album vagy Love Symbol Album néven emlegetik.
A kiadvány Prince első albuma volt, amelyet a Warner Bros. égisze alatt adott ki. A kiadóval kötött megállapodásról akkoriban 100 millió dolláros üzletként beszéltek – ám ennek a szerződésnek komoly feltétele volt: a zenész minden lemezéből ötmillió példánynak kellett fogynia.
Az új album eladása azonban nem közelítette meg ezt a példányszámot. 1993-ban, a kiadóval folytatott éles vitát követően Prince bejelentette, hogy a neve helyett a lemezborítón látható szimbólumot használja. A konfliktus hátterében az állt, hogy a zenész nagy mennyiségű új anyagot szeretett volna megjelentetni, a Warner Bros. viszont nem akarta elárasztani a piacot a kiadványaival.
Prince akkor már mintegy tíz éve használt egy hasonló- a férfi és a női nemi szimbólum kombinációjából született – jelképet, ám ez többnyire nagyobb grafikai kompozíciók részeként jelent meg a kiadványain. Az új albumnál azonban azt szerette volna, hogy egy adott, karakteresebb szimbólum kerüljön a középpontba.
A zenész a minneapolisi HDMG dizájnstúdiót bízta meg a motívum továbbfejlesztésével. A tervezők megtartották az egymást fedő férfi és női szimbólum alapötletét, majd egy ívelt, örvényszerű formával egészítették ki. Így született meg a később „Love Symbol” néven ismertté vált embléma. A dizájnerek ekkor még nem sejthették, hogy a „jel” Prince művésznevévé válik.
Az énekes 2000-ben, a Warner Bros.-szal kötött szerződése lejárta után ismét felvette a Prince nevet, a szimbólumot azonban továbbra is használta vizuális arculata részeként. A motívum különösen látványosan jelent meg a gitárja formájában, aminek köszönhetően, az szimbólum könnyen megjegyezhetővé vált.
📷Jamie Squire/Getty Images