Daniel Craig vetette fel, hogy Judi Dench karaktere, a brit titkosszolgálat, az MI6 kódnevén M-ként ismert vezetője meghaljon a 2012-es 007 – Skyfall című James Bond-filmben – derül ki a színésznő frissen megjelent memoárjaiból.

Judi Dench elmondása szerint – aki közel húsz éven át, a Bond-filmsorozat nyolc részében alakította M-et – egy londoni étteremben tartott találkozón értesült karaktere sorsáról. A megbeszélésen a producerek, Barbara Broccoli és Michael G. Wilson, valamint a rendező, Sam Mendes is jelen voltak. Ők közölték vele, hogy a karakterét megölik.
„Úgy tűnik, M halálának ötlete Danieltől származott” – írja a színésznő az Is It Too Late to Make a Run for It? című memoárjában.
Dench azt is tisztázza, hogy a hír hallatán nem tört ki sírásban, ahogyan arról egyes sajtóbeszámolók állították. Emlékeztetett rá, hogy „húsz csodálatos évet” töltött a filmsorozatban, és nyolc James Bond-filmben szerepelt – többen, mint Roger Moore, aki hosszú ideig tartotta a rekordot a 007-es ügynök szerepében.
Daniel Craig, aki 2006 és 2021 között öt filmben alakította James Bondot, korábban már beszélt arról, hogy azt szerette volna, ha a titkosügynök az ő korszakának végén szintén meghal. Az elképzelés végül a Nincs idő meghalni című filmben valósult meg, amelyben Bond egy rakétatámadás következtében veszti életét.
A Skyfall-ban Dench karaktere egy MI6-művelet során halálos sebet kap, miközben a szervezet egykori ügynöke, Raoul Silva ellen lép fel. Halála a filmsorozat egyik leghosszabb történetszálának lezárását jelentette – emlékeztet a The Guardian.
📷Mark Cuthbert/Getty Images