Február 16-án lesz Mundruczó Kornél At the Sea című amerikai-magyar koprodukciójának világpremierje a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában – áll az alkotók tájékoztatójában.

Az Amy Adams főszereplésével készült alkotás producerei között két magyar szakember is szerepel, Petrányi Viktória (Proton Cinema) és Oblath Zsófia. Vágói Jancsó Dávid és Nagy Ilka Janka, a forgatókönyvét a rendezővel közösen Wéber Kata jegyzi – emelték ki a közleményben.

A film Laura (Amy Adams) történetét követi, aki egy ittas vezetés okozta baleset, majd az azt követő rehabilitáció után hazatérve próbálja “szerencsésen túlélni” az első hétvégét családja körében. A teljes felépüléshez azonban ki kell lépnie híres apja árnyékából, aki a szemében egyszerre bálványozott hős és pusztító szörnyeteg. A film a függőség és a mentális egészség gyakran félreértett vagy elhallgatott rétegeit tárja fel – fogalmaztak a tájékoztatóban.

“Ez a film életem egy kihívásokkal teli időszakában talált meg, amikor az otthonomtól távol, egyfajta kulturális száműzetésben kellett egy egészen új fejezetet nyitnom, talán éppen ezért is vonzódtam egy végsőkig személyes történethez, amely az élet komplexitását vagy még inkább egy középéleti válság dinamikáját monumentális gesztusok helyett apró pillanatok ábrázolásán keresztül mutatja be”.” – mondta Mundruczó Kornél.

A rendező hangsúlyozta: “hiszem, hogy a személyes történetekből merített erőnek különös súlya van ebben a zaklatott, bizonytalan, háborúktól tépázott világban”.

A közleményben idézték Wéber Kata forgatókönyvírót is, aki szerint a társadalom sokszor leegyszerűsíti vagy elbagatellizálja a nők alkoholhoz fűződő viszonyát: “sokak számára az ivás nem a mámor, hanem a teherbírás egyik eszköze, segít elviselni az érzelmi feszültséget és a szűnni nem akaró elvárásokat magunkkal szemben egy olyan világban, ahol a sebezhetőséget a gyengeséggel azonosítják”.
Hozzáfűzte: “ebben a megvilágításban a függőség nem látványos összeomlás, hanem belső elidegenedés, néma válasz a fájdalomra”.

A közleményben felidézték, hogy a többszörösen díjazott rendező korábban olyan filmeket készített, mint a Szép napok (2002), a Johanna (2005), a Delta (2008), a Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv (2010), a Fehér isten (2014), a Jupiter holdja (2017) és az Evolúció (2021). Első angol nyelvű filmje a Pieces of a Woman volt 2020-ban.

Mundruczó Kornél új filmjében, amelynek operatőre Yorick Le Saux, szerepel még Murray Bartlett, Brett Goldstein, Chloe East, Dan Levy, Jenny Slate és Rainn Wilson is .

Forrás: MTI

📷 Getty Images

2026.02.04. 08:00

A Berlinalén lesz Mundruczó Kornél filmjének világpremierje

2026.02.03. 14:00

Berlinben lesz a Pop Királyáról szóló szuperprodukció világpremierje

2026.02.03. 12:00

Harminchat évvel ezelőtt Shinead O'Connor bevette a brit slágerlistát

2026.02.03. 10:31

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget

2026.02.03. 10:00

Robbie Williams bemutatta az „All My Life” című dal klipjét

2026.02.02. 15:30

Fizetnünk kell, ha látni akarjuk a Trevi-kutat

2026.02.02. 13:12

Guinness-rekorddal ünnepel Shakira

2026.02.02. 08:00

A Foo Fighters mutatta be Mariah Carey titkos grunge albumát

2026.02.01. 10:00

Huszonhét éve volt a Blondie nagy visszatérése

2026.01.30. 16:00

Az Arctic Monkeys dobosa nem zárja ki, hogy a banda új zenéket készítsen

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő