Az Egyesült Királyságban Alex Warren számát választották a 2025-ös nyár dalának – jelentette be az ország hivatalos zenei slágerlistáit összeállító Official Charts.

A kaliforniai előadó nagy áttörést jelentő slágere, az „Ordinary”, amely rekordokat döntött a brit listákon, a legjátszottabb dal volt az Egyesült Királyságban idén nyáron, június és augusztus között – a hivatalos adatok szerint.

A dal, amely Warren első hivatalos №1 kislemeze, 13 nem egymást követő héten át vezette a brit  slágerlistát a nyár folyamán. Ezzel az évtized leghosszabb ideig №1 helyen álló kislemeze lett, valamint minden idők, csúcspozícióját leghosszabb ideig tartó dal lett amerikai szólóelőadótól a brit slágerlisták történetében. A 13 hét túlszárnyalta az 1955-ös Slim Whitman-rekordot, akinek „Rose Marie” című dala 11 héten át volt №1.

Csak hat dal szerepelt hosszabb ideig a brit kislemezlisták élén: a „Shape Of You”  Ed Sheerantől és a „Bohemian Rhapsody” a Queentől egyaránt  14 hétig, „One Dance”  Drake-től  és a „Love s Is All Around” a Wet Wet Wettől 15 hétig,  az „(Everything I Do) I Do It For You” Bryan Adams-tól 16 hétig, az „I Believe” Frankie Laine-től 18 hétig volt listavezető a szigetországban

A 2025-ös nyári toplistán további két Alex Warren-dal is helyet kapott: a Jelly Roll-lal közös „Bloodline” a 31. helyen, valamint a „Carry You Home” a 40. helyen végzett.

A nyári slágerek Top 5-ös mezőnye így alakult az Egyesült Királyságban:

1. Alex Warren – „Ordinary”

2. Ravyn Lenae – „Love Me Not”

3. Sabrina Carpenter – „Manchild” (2024-ben az „Espresso” volt a nyár slágere az Egyesült Királyságban)

4, Chappell Roan – „Pink Pony Club”

5. MK ft. Chrystal – „Dior” (a 2025-ös nyár legsikeresebb dance felvétele).

A „Dior” MK, azaz Marc Kinchen első #1 kislemeze, amely 30 évvel és 6 hónappal az 1995-ös „Burning” című debütje után született.  Chrystal pedig egy másik dallal is szerepel a listán: a „The Days” 24 helyen áll.

A New York-i születésű Shane Boose az egyetlen előadó két dallal a Top 10-ben: az „undressed” #6, míg a „back to friends” #8

Mindössze hat hónap alatt Boose projektje, a Sombr, négy Top 40 kislemezt és egy Top 10 albumot produkált – utóbbi „I Barely Know Her” címen.

Calvin Harris-é és Clementine Douglas-é lett legjobb brit nyári sláger: a „Blessings” című szám a 7. helyen áll a legjobb 2025-ös nyári slágerek listáján Nagy -Britanniában. Ez a dal egyébként Harris 31. Top 40-es slágere.

A dél-londoni énekesnő, Skye Newman, a „Family Matters” című dalával a 9. helyen zárt, így ő lett a legmagasabban jegyzett brit női előad az Offical Charts idei nyári istáján.

A „KPop Demon Hunters” jelenség a szigetországot sem kerülte el, és  listára juttatta a HUNTR/X – „Golden” című számát, amely a 12 lett A Netflix sikersorozata zenei rekordot is hozott: a brit slágerlista történetében először, egyszerre hét K-pop dal szerepel a Top 40-ben

A legjobb afrobeats szám a nyáron MOLIY és Silent Addy  „Shake It To The Max (FLY)”  című dala lett, a 20. helyen.

📷Getty Images

2025.07.13. 13:00

Négy évtizedes minden idők egyik legjelentősebb zenei eseménye és Phil Collins bravúrja

2025.09.09. 12:00

A britek megválasztották kedvenc 2025-ös nyári slágerüket

2025.09.09. 10:00

James Cameron, John Carpenter és Sofia Coppola filmjei is láthatóak a Corvin moziéjszakán

2025.09.09. 08:00

A héten elsartolt az őszi hajózási szezon a Balatonon

2025.09.08. 15:22

P!NK 46

2025.09.08. 14:00

Ezeket a filmeket várjuk a legjobban 2025 végéig

2025.09.08. 12:00

A vadmacskák védelmére fordítják a Budakeszi Vadaspark jótékonysági napjának bevételét

2025.09.08. 10:35

Átadták az MTV VMA díjakat

2025.09.08. 08:08

Meglepetés-díjazottak a velencei filmfesztiválon

2025.09.06. 10:00

Ma lenne ötvennégy éves Dolores O'Riordan

2025.09.05. 12:00

A leghíresebb filmzenék szerzője egyáltalán nem szereti a műfajt amiben nagyot alkot

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő