Feltarthatatlan fenntarthatósági küldetésük jegyében a brit együttes mind a 10 nagylemezét megjelenteti környezetbarát, fröccsöntési technológiával készült 140 grammos EcoRecords-ként. Ezzel a gyártás alatti szénkibocsátás 85 százalékkal kevesebb a megszokott ipari mértékekhez képest. Augusztus 15-én érkeznek ezek az új változatok és Magyarországon is elérhetők lesznek.

Egy EcoRecord pont olyan jól szól és néz ki, mint egy hagyományos lemez, azonban kizárólag újrahasznosított polietilén-tereftalátból (PET) készül. Ez egy pehelykönnyű és tartós anyag, mely egyszerűen újra felhasználható és környezettudatos gazdaságra tervezett, így hozzájárul a szállításból fakadó kibocsátások és a környezetromboló hatások jelentős csökkenéséhez.

Ez az úttörő húzás 10. stúdióalbumuk, a ’MOON MUSiC’, sikeres tavalyi debütálását követi, amit már EcoRecord-okon keresztül jelentettek meg, elsőként a világon. A nagymúltú banda továbbra is élen jár a zene fenntarthatóbbá tételében, bizonyítva ezt olyan erőfeszítésekkel, mint a Music Of The Spheres turnéjukat – beleértve a három, magyarországi állomást – ökolábnyomának zsugorítása 59 százalékkal.

Jennifer Ivory, a Parlophone Records UK (Warner Records UK) ügyvezető igazgatója a következőt fűzte hozzá: „Elképesztően büszkék vagyunk, hogy olyan művészekkel működhetünk együtt, mint a Coldplay, akik osztják elkötelezettségünket a zene fenntarthatóbb jövője felé. Az EcoRecord-okra való átállásuk makulátlan példája, hogy mire van lehetőség, amikor az innováció megfelelő szándékkal társul. Ez nem pusztán egy új termék, hanem egy olyan tömeggyártási újítás, mely drasztikusan csökkenti a környezetünket pusztító hatásokat, miközben rajongók millióit látja el magas minőségű akusztikai élménnyel és új távlatokat teremt a fizikai hanghordozók termelésében.”

Az elérhető lemezek:

Coldplay Parachutes
Coldplay A Rush of Blood to the Head
Coldplay X&Y
Coldplay Viva la Vida or Death and All His Friends
Coldplay Mylo Xyloto
Coldplay Ghost Stories
Coldplay A Head Full of Dreams
Coldplay Everyday Life
Coldplay Music of the Spheres
Coldplay Moon Music (Second Edition)

2025.07.13. 13:00

Négy évtizedes minden idők egyik legjelentősebb zenei eseménye és Phil Collins bravúrja

2025.07.18. 14:00

Harminchét éve hallgatjuk a Dirty Dancing zenéjét

2025.07.18. 14:00

Európai zenészek közösen kampányolnak az AI-rendelet betartatásáért

2025.07.18. 10:00

Ezeket a filmeket szerettük legjobban 2025 első felében

2025.07.18. 08:00

Huszonhét éves az „Armageddon: The Album”

2025.07.17. 12:00

Jennifer Lopez magyar vízre szomjazik

2025.07.17. 10:00

Emoji Világnap - apró ikonok nagy hatással

2025.07.17. 08:00

Érkezik az év leglátványosabb csillaghullása

2025.07.16. 15:04

Negyed százados a Coldplay első albuma

2025.07.16. 14:17

Janet Jackson 10 év után újra randizik

2025.07.16. 10:21

Harrison Ford megkapta első Emmy-jelölését

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő