A magyar dalok ünnepe is lesz a jövő évi Strand Fesztivál, ezért az augusztus 20. és 22. között sorra kerülő eseményre két egyenrangú nagyszínpad épül Zamárdiban – tájékoztattak a szervezők.

A két nagyszínpad létrejöttét a hazai előadók példátlan sikere indokolja: olyan fellépők is érkeznek Zamárdiba, akik itthon már a legnagyobb arénákat is megtöltik.

Az első bejelentett résztvevők között Azahriah, a Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló, a Valmar, Desh, Manuel és a Parno Graszt is szerepel ikonikus visszatérőkkel, élő legendákkal és az új generáció kedvenc előadóival együtt – tették hozzá.

Emlékeztettek rá, hogy Azahriah – aki augusztus 20-án, a Balaton legnagyobb tűzijátéka után ad koncertet – egykor még délutáni szereplőként vett részt a fesztiválon, majd zenélt tábortűznél, ma pedig már teltházas napok fűződnek a nevéhez.

A BSW először lép fel a fesztiválon, a nagy visszatérők között lesz az Analog Balaton, az Elefánt, a Kowalsky meg a Vega, a Wellhello, és sokak kérésére újra koncertet ad a Quimby is – közölték.

Kiemelték, a kétestés K-OSZ Diszkó line-upjában az Átlag Felett, VZS, Gyuris, Szalai & Friends, NGZ, Bruno & Spacc, KKevin, valamint a STRAND CITY idei polgármestere, Pumped Gabo is helyet kap, de a tervek szerint Co Lee, Mehringer Marci, Bongor és Sisi is ott lesz az előadók között.

Kitértek rá, hogy a közönség számára panorámás, minden igényt kielégítő kempinggel igyekeznek vonzóvá tenni a sátrazást és a telepített szállásokat, emellett rengeteg strandolós programmal, balatoni borokkal és ételekkel várják a vendégeket.

Forrás: MTI

📷 strandfesztival.com

2025.12.01. 14:00

A magyar zenéket (is) ünneplik jövőre Zamárdiban

2025.12.01. 12:00

Mesekönyvekkel fizethetünk több cukrászdában

2025.12.01. 10:00

Száz+2 éve rádiózunk - ma van a Magyar Rádiózás Napja

2025.11.30. 10:00

Szép nyári este - itt a Fiesta újdonsága!

2025.11.29. 10:00

Sydney Sweeney nem csak romantikus vígjátékokban állja meg a helyét

2025.11.28. 16:00

Hatodik stúdióalbuma „ezüstlakodalmát” ünnepli a Green Day

2025.11.28. 14:00

Mikulásbusz és fényhajó is csatlakozik a BKV ma induló fényflottájához

2025.11.28. 12:00

Megérkezett Madonna jubileumi „Bedtime Stories” albuma

2025.11.28. 10:00

Adventi és karácsonyi témájú programokkal is várják a látogatókat Néprajzi Múzeumban

2025.11.28. 08:00

Idén is eljött a fekete péntek

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő