A millenialok, más néven Y generáció, az X generációt követő következő generáció, akik 1981 és 1996 között születettek. Vagyis az a nemzedék, amely a századforduló környékén vált nagykorúvá egy gazdasági és társadalmi átalakulás közepén, ami számos akadályt gördített elé. Egy nemzetközi ingatlantanácsadó cég felmérése szerint azonban ez a generáció válik „a történelem leggazdagabb nemzedékévé”.

A következő évtizedben, várhatóan az Y generáció tagjai hatalmas vagyont halmoznak fel, mivel a tetemes saját ingó – és ingatlantulajdonnal, valamint tőkével rendelkező úgynevezett „csendes” nemzedék – az 1928 és 1945 között születtek – csakúgy, mint a baby boomerek – akik 1946 és 1964 között születtek, “átadják a vagyon-stafétát” az 1981 és 1996 között születetteknek.
Becslések szerint csak az USA-ban, 90 trillió dollár értékű vagyont ruháznak át az Y generációra, „a történelem leggazdagabb nemzedékévé változtatva a millenialokat.”
Ebben az előrejelzésben az az egyik csavar, hogy az Y generáció tagjai – akiket Pán Péter vagy bumeráng-generációnak is neveznek – a technológiai bumm hajnalán és egyben a kedvezőtlen gazdasági változások idején „léptek ki az életbe”. Pályakezdőkként – a gazdasági válság közepette nem volt lehetőségük hamar a saját lábukra állni, önálló lakáshoz jutni vagy megtakarítani. Az anyagi nehézségek miatt náluk kitolódott a családalapítás is. Összességében ők az a nemzedék, akik behozták a köztudatba, hogy a 30 az új 20. Most azonban úgy tűnik – amennyiben a fenti előrejelzés megvalósul – a millenalokat anyagilag kárpótolja az élet.