Harminc évvel ezelőtt, 1994. március 1-jén, adta az utolsó koncertjét a Nirvana A helyszín Németország, a müncheni Einz terminál hangárja volt, amelynek befogadóképessége alig haladta meg a 3000 főt.

Visszatekintve, kissé kísértetiesen hangzik de, a show közben elment az áram – a zenekar azonban nem hagyta abba a zenélést, improvizált: akusztikus szettel folytatta a koncertet. Az este a “Heart-Shaped Box”-szel zárult – ez lett Kurt Cobain életében az utolsó dal, amelyet élőben adott elő. A következő hónap elején, 27 éves korában befejezte földi pályafutását, és társai Dave Grohl és Krist Novoselic soha többé nem készítettek Nirvana néven dalokat és nem léptek fel együtt. Egyedül 2014-ben álltak össze egy kivételes, közös, nyilvános fellépésre: amikor a Nirvana bekerült a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

Fotó: Raffaella Cavalieri/Redferns/Getty Images

2026.03.01. 12:00

A Nirvana több mint három évtizeddel ezelőtt állt utoljára színpadra

2026.02.28. 08:00

Negyvenhárom éves a U2 első nyíltan politizáló albuma

2026.02.27. 12:00

Chris Evans, Javier Bardem és Deni Moore is Oscar-díjakat ad át

2026.02.27. 10:00

Több mint negyed évszázaddal ezelőtt Britney Spears először vette be a brit slágerlistát

2026.02.27. 08:00

Virtuálisan sétálhatunk végig a Műcsarnok több tárlatán át

2026.02.26. 14:00

Tinisztárból érett, szenvedélyes nő lett Hilary Duff

2026.02.26. 13:13

Először lesz dél-koreai elnöke a Cannes-i filmfesztivál zsűrijének

2026.02.26. 12:00

Kitünteti a Metallicát az Amerikai Vöröskereszt

2026.02.26. 08:00

Biztos, hogy létezik élet a Földön kívül, állítja Steven Spielberg

2026.02.25. 14:00

Harmincegy éve lett listavezető a "Take A Bow"

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő