Az énekesnő bejelentette első nagyszabású önálló fellépését az Egyesült Királyságban 13 év után. A Pussycat Dolls egykori énekesnője 2025. október 6-án, egyetlen estén lép fel a londoni Royal Albert Hall színpadán a különleges, „An Evening with Nicole Scherzinger” nevet viselő koncerten, amelyen Nicole saját popslágerei mellett több West End-klasszikus is felcsendül.

Ez lesz Nicole Scherzinger első szólókoncertje az Egyesült Királyságban, több mint egy évtized után – utoljára 2013-ban volt egy rövidebb fellépést a londoni G-A-Y klubban, korábban pedig a „Killer Love” turné keretében koncertezett 2012-ben.
„Mélyen meghat, hogy a Royal Albert Hallban énekelhetek. Olyan sok példaképem állt már ezen a színpadon, és hogy most én is részese lehetek ennek az örökségnek, az rengeteget jelent számomra” – mondta az énekesnő a koncert bejelentésekor.

Az elmúlt években Nicole Scherzinger neve nemcsak a zenéhez, hanem színházhoz és televízióhoz is szorosan kapcsolódott.
Nemrég hatalmas sikert aratott a „Sunset Boulevard” című darabban – Andrew Lloyd Webber klasszikusának londoni West End-produkciójában, Jamie Lloyd rendezésében. Az alakításáért Olivier- és Tony-díjat is kapott a legjobb színésznő kategóriában.

Nicole jelenleg Londonban él vőlegényével, Tom Evansszel. Az énekesnő 2024 szeptemberében, az Instagramon egy jellegzetes piros telefonfülkés képpel jelentette be, hogy az angol fővárosba költözik: „Találd ki, ki költözött Londonba!” – írta akkor a képhez.

A nyilvános jegyértékesítés az „An Evening With Nicole Scherzinger” koncertre július 11-én, vagyis ma indult.

📷 Dave Benett/Getty Images

2025.07.11. 15:32

Az idei volt a leggyorsabb Kékszalag

2025.07.11. 14:57

A Royal Albert Hall ad otthont Nicole Scherzinger zenei visszatérésének

2025.07.11. 12:00

Ricki Martin és a "Livin' La Vida Loca" több mint negyed évszázada hódította meg a slágerlistákat

2025.07.11. 09:53

Éjszaka is szeretni fogjuk a Szigetet

2025.07.11. 08:00

Cuki kölykök születtek a debreceni állatkertben

2025.07.10. 16:00

Superman mától visszatér a mozikba

2025.07.10. 14:00

Az első 1-es típusú diabéteszes Barbie baba már tény

2025.07.10. 11:31

Megkezdődött az EFOTT

2025.07.10. 10:30

Robbie Williams lovagi cím várományosa?

2025.07.09. 14:00

Oscar-ábrándokkal hozzák hírbe Kate Hudsont

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő