A 2023-as évben az év emlősének választott vakond, illetve a hazai természetvédelem lesz a főszereplője a Vakond Gálának és Forgatagnak, most szombaton, november 11-én a Budapesti Állatkertben. A szervezők interaktív zenés előadással, Gryllus Vilmos gyermekkoncertjével és sok játékos programmal várják a családokat, több hazai természetvédelmi szervezet, illetve a nemzeti park igazgatóságok részvételével.

Az egyik programhelyszín a Barlangterem lesz, ahol 10 órától változatos programok, többek között a vakondról szóló interaktív zenés előadás, Gryllus Vilmos gyermekkoncertje, illetve a Vadonleső Program filmjeiből vetített válogatás várja a közönséget. Itt, a Barlangteremben lesz a „Vakondoló” és az „Ásd bele magad!” pályázatok eredményhirdetése is.
Az Állatkert különböző pontjain további állomáshelyek várják a családokat, amelyeknél különféle természetvédelmi szervezetek, illetve a hazai nemzeti park igazgatóságok készülnek izgalmas látnivalókkal, élményekkel, játékokkal. A gyerekeket minden állomáshelyen játékos feladatok várják, amelyek teljesítésével a játékhoz tartozó menetlevélbe pecséteket gyűjthetnek. A pecsétekkel teli menetlevelet ajándékokra lehet beváltani.
A vakond (Talpa europaea) Magyarországon védett állatfaj, mely hazánkban 1901 óta áll természetvédelmi oltalom alatt. 2023-ban ezt a fajt választották az év emlősének.