Április 26-án mutatják be Salamon András legújabb, Random című filmjét. A film az első hazai alkotás, mely egy filmes magániskola saját gyártásában, páratlan közösségi összefogással készült. A Random egy őrült nap sokszereplős történetét meséli el, mely a senkiföldjén játszódik, az évszázad legőrültebb napján. A „magyar Fargo”-ként is emlegetett filmet – a Magyar Film Napja keretében – a Kino Moziban láthatja a közönség.

„Több cselekményszál fonódik össze ebben a provokatív, balladisztikus történetben, mely a senkiföldjén játszódik, az évszázad legőrültebb napján” – meséli Salamon András, a Random rendezője. „Többnyire esetlegesen kapcsolódnak egymáshoz filmünk hősei és ahogy hajnaltól késő estig követjük őket, egyre plasztikusabban tárulnak elénk a történeteik, hogy aztán a néző képzeletében összeálljon egy mozaikokból építkező, szürreális világ, melynek hangulata a Chagall-képekre emlékeztet, ahol a meseszerű, az érzelmes, de az ijesztően sötét, apokaliptikus motívumok is megjelennek.”

Salamon filmjét a 44. Magyar Filmszemle keretében már láthatta az érdeklődő közönség, a Filmvilágban megjelent kritika szerint „apokalipszisfilm Magyarországon rég volt ilyen könnyed és játékos – vagy talán soha.” Kornis Mihály író a filmszemle után úgy fogalmazott, hogy Salamon alkotása egy „nagy film, ritka a mai mezőnyben”. Mint mondta, „embersége szívszorító, őszinte és tiszta. Úgy azonosul a szerencsétlenséggel, hogy azzal felemeli a porból a bajba jutottakat, mindannyiunkat.” Cserhalmi György szerint – aki egyik producereként segítette a film létrejöttét – a Random arról szól, akik vagyunk. „Szarkazmus, irónia, komédia, abszurd. Remek színészek, mondható szövegek. Fájdalmas és szabad; kerüli az okoskodást és nem akar, nem hajlandó fejet hajtani. Sőt, még haza is lehet vinni, együtt lehet vele lakni lélekben, gondolatban” – tette hozzá a színművész. Janisch Attila filmrendező szerint a Random a „magyar Fargo”. „És nem azért, mintha bármiben is utánozná a filmet, hanem mert pont olyan groteszk módon mutatja be ezt a tragikomikus magyar valóságot, amiben élünk. Ezzel a magyar film legjobb hagyományait folytatva, olyan filmek sorába illik, mint a Tanú, vagy az Egészséges erotika. De mindeközben teljesen eredeti, nagyon egyéni hangvételű, nagyon vicces, nagyon tragikus” – mondta Janisch.

A Random szereplői közt ott láthatjuk Thuróczy Szabolcsot, Hegedűs D. Gézát, Kerekes Évát, Nagy Katicát, valamint Monori Lilit, Fodor Annamáriát, Horváth Kristófot és Katona Lászlót, de fontos volt az alkotók számára, hogy pályakezdő színészek is szerepet kapjanak a filmben, mint például Gál Réka, Bukovszky Orsolya, illetve Bölkény Balázs és Major Erik.

📷Kleb Attila

2026.04.21. 14:00

Pert vesztett Amy Winehouse apja az énekesnő barátnőivel szemben

2026.04.21. 10:00

Flea megerősítette: készül az új Red Hot Chili Peppers album

2026.04.21. 08:00

Madonna visszatért a táncparkettre

2026.04.20. 14:00

Új James Bond-projekthez készített zenét Lana Del Rey

2026.04.20. 12:00

"A Concert For Life" – harmincnégy éve Freddie Mercury-ért zenélt a világ

2026.04.20. 11:11

Így ünnepelték a bringázást tízezrek az I bike Budapesten

2026.04.19. 10:00

Négy évtizeddel ezelőtt Prince saját magát előzte meg az amerikai slágerlista élén

2026.04.17. 14:00

Már folyamatos mix verzióban hallgathatjuk Madonna ikonikus albumát

2026.04.17. 12:00

Emberrablás, családi tragédia és viszonzatlan szerelem – mi maradt rejtve a 30 éves „Rómeó + Júlia” kulisszái mögött?

2026.04.17. 11:39

Hivatalosan is készül a Top Gun 3 - Tom Cruise visszatér

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő