Vasárnap este átadták az év DJ-je díjakat. Az idén 19. alkalommal megrendezett eseményen a DJ Szövetség ezúttal is az előző év legjobb teljesítményeit díjazta. A szakmai szavazáson az év DJ-je lett Purebeat, az év producere pedig a Stadiumx páros. Sterbinszky kapta az életműdíjat, a lánya, MYNEA pedig az év áttörése elismerést nyerte el.

A díjátadót megelőzően zajlott a Hungarian DJ Meeting szakmai konferencia, ahol a lemezlovasok számára fontos kérdésekről (brandépítés, klubok helyzete, DJ-k érvényesülése, stb.) folyt az eszmecsere.

A budapesti Bálnában levő Moby adott otthont az eseménynek, ahol a hasznos panelbeszélgetések után fény derült a DJ-k közötti szakmai szavazás eredményeire is, mégpedig négy kategóriában:

A DJ Szövetség tagjai, illetve általuk javasolt további szakmabeliek véleménye alapján az év DJ-je címet Purebeat kapta. Második helyen végzett a korábbi sokszoros nyertes, tavalyi életműdíjas, mindmáig abszolút aktív élvonalbeli DJ, Bárány Attila. A harmadik helyet pedig a szintén többszörös év DJ-je, Newik szerezte meg.

A zenei produkciókat előállító stúdiózenészek versenyében az év producere díjat ezúttal a Stadiumx duója kapta. A nemzetközi és hazai sikerekkel egyaránt büszkélkedő formációt egy ugyancsak nyerő páros, a tavalyi győztes, RobxDan követte. Harmadik lett a producerek között CHRSTPHR.

📷DJ Szövetség

2026.10.12. 08:00

Zaragoza lesz Európa Zöld Fővárosa 2028-ban

2026.10.11. 10:00

Négy évtizeddel ezelőtt a Top Gun a Billboard élére repült

2026.10.10. 12:00

Közel négy évtizeddel ezelőtt a Whitesnake visszatért és meghódította Amerikát

2026.10.10. 08:00

Az R.E.M. 34 éve meghódította a brit slágerlistát

2026.10.09. 12:00

Melyik lehetett az első magyar zenekar a japán Fuji Rock fesztiválon?

2026.10.09. 10:00

Újabb Prodigy sláger érkezik jubileumi vinylen

2026.10.09. 08:00

Az operaházból a moziba költözik a Fantom

2026.10.08. 16:46

Kanadai írónő kapja idén az irodalmi Nobel-díj

2026.10.08. 14:00

Megszületett a magyar Életrevalók

2026.10.08. 12:00

Scarlett Johansson főszereplésével készül az új Az ördögűző-film

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő