Az elektromos gitár, amelyet a brit rockegyüttes, az Oasis tagja, Noel Gallagher használt, 289 800 fontért kelt el a Propstore aukciósház londoni árverésén. A Gibson ES-355 típusú, cseresznyepiros színű gitár arról híres, hogy annak a veszekedésnek a során sérült meg, amely a zenekar 2009 augusztusi feloszlásához vezetett.

A hangszerben esett kárt Noel testvére és az Oasis társalapítója, Liam Gallagher okozta, miután a két testvér a párizsi „Rock en Seine” fesztivál kulisszái mögött Összeverekedett, közvetlenül a színpadra lépésük előtt. Az incidens miatt az aznapi fellépésüket lemondták, majd a turné fennmaradó részét is törölték, és Noel bejelentette, hogy elhagyja a zenekart.

A gitárt később megjavították, és 385 000 euróért adták el egy 2022-es párizsi aukción. A mostani, árverésen a Propstore szerint az eladási ár jóval a gitár 500 000 fontos előzetes felső becsértéke alatt maradt.

Tavaly augusztusban a testvérek bejelentették, hogy az Oasis újra összeáll és idén nyáron világkörüli turnéra indultak. Még hátravan néhány koncertjük Dél-Koreában, Hongkongban és Ausztráliában, majd a turné Dél-Amerikában ér véget öt fellépéssel, a zárókoncert pedig november 23-án São Paulóban lesz.

📷Propstore.com

2025.12.10. 16:00

Karácsonyi vásárok - a bécsi adventi gazdaság mozgatórugói

2025.12.10. 14:00

Michael Jackson múzeum tervét mutatták be Monacóban

2025.12.10. 12:00

Helyreállt a karácsonyi világrend: Mariah Carey vezeti a Billboard kislemezlistáját

2025.12.10. 10:00

Idén se ajándékozzunk élő állatot karácsonyra!

2025.12.10. 08:00

Az emberi jogok világnapja: az emberi méltóság és szabadság ünnepe

2025.12.09. 12:00

Fizetős lett Júlia erkélye Veronában

2025.12.09. 10:00

A Coldplay rekordot döntött: 24,8 millió koncertjegyet adott el az új évezredben

2025.12.09. 08:00

Az Egyik csata a másik után kapta a legtöbb Arany Glóbusz-jelölést

2025.12.08. 16:00

Budapest az ünnepi szezon sztárja

2025.12.08. 14:00

Ezeket a zenéket szerettük idén a legjobban

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő