Ma ünnepli születésnapját napjaink egyik legsikeresebb dívája, Beyonce. Az amerikai énekesnő, színésznő, dalszerző és producer, Beyoncé Giselle Knowles Houstonban, Texasban született 1981 szeptember 4-én. 1997-ben vált ismertté a Destiny’s Child R&B zenekar tagjaként – a többi pedig már zenetörténelem, amit valószínűleg Beyonce tovább ír majd.

Beyoncé gyermekkorában több művészeti iskolába járt, versenyeken is gyakran fellépett énekes-táncos produkciókkal. Az 1990-es években robbant be a köztudatba az egyik legsikeresebb lánycsapat, a Destiny’s Child tagjaként. Három sikeres stúdióalbum és néhány személyi változás után a zenekarban, 2003-ban Beyoncé kiadta első szólóalbumát, a “Dangerously in Love”-ot, amely a “Crazy in Love” című első kislemezzel együtt az első helyre került a Billboard toplistáján.

A második önálló zenei anyagra három évet kellett várni: Queen Bey- ahogyan a rajongói hívják -2006-ban dobta piacra második szólóalbumát, a “B’Day”-t, amelynek olyan slágereket köszönhetünk, mint a  “Déjà Vu”, az “Irreplaceable” és a “Beautiful Liar”,a mit Shakirával készített. A harmadik, “I Am… Sasha Fierce” című korongjával Beyoncé már rekordot állított fel a női előadók között: az album 6 Grammy-díjat hozott számára. Későbbi albumai is óriási sikert értek el világszerte.

Idén júliusban – két évvel legutóbbi önálló zenei megjelenése után – Queen Bey bemutatta új kislemezét, amely egyfajta felvezető volt az énekesnő nagysikerű lemeze, a B’DAY 20. évfordulójára készülő különleges jubileumi kiadáshoz. Beyoncé második stúdióalbuma eredetileg 2006. szeptember 4-én, éppen az énekesnő 25. születésnapján jelent meg.

Az új szerzemény a „MORNING DEW (DONK)” címet kapta és Beyoncé mellett Pharrell Williams, The-Dream és Darius Dixon jegyzik szerzőként, a produceri munkát pedig Beyoncé és Pharrell Williams közösen végezték. A dal premierja az amerikai függetlenség napján volt. A dalhoz készült videó archív felvételekből építkezik, amelyek a B’DAY megjelenésének időszakában készültek, így a nézők újra átélhetik Beyoncé pályafutásának egyik legemlékezetesebb korszakát. A felvétel hallható lesz a B’DAY jubileuni kiadásán is.

Beyoncé legutóbbi albuma, “Cowboy Carter”, igazi meglepetés volt a rajongók számára, hiszen a popdíva most először merészkedett a country zene világába. A “Cowboy Carter” debütálása óta hatalmas sikernek örvend, és az első helyen nyitott a country zenei listákon, bizonyítva, hogy Queen Bey ebben a műfajban is otthonosan mozog.  A kritikusok és a rajongók egyaránt dicsérik az énekesnőt, amiért merészen kísérletezett ezzel az új zenei iránnyal. Beyoncé egyedi hangjával és energikus előadásmódjával új színt vitt a country zenébe, ami sokak számára frissítően hatott. Az albumon több híres country zenész is közreműködött, köztük Willie Nelson és Dolly Parton, akik hozzájárultak a dalok hitelességéhez és mélységéhez. A “Cowboy Carter” nemcsak a country közönséget hódította meg, hanem Beyoncé régi rajongói számára is egy új, izgalmas zenei élményt nyújtott. Az album sikere újra bebizonyította, hogy Beyoncé képes folyamatosan megújulni, és minden műfajban képes kimagasló teljesítményt nyújtani.
Sőt, ma már az albumot népszerűsítő koncertkörút, „Cowboy Carter Tour” lett minden idők legsikeresebb country turnéja, amely több mint 400 millió amerikai dolláros bevételévelt hozott.

Queen Bey – aki 35 Grammy-díjával minden idők legtöbbet díjazott előadója a Grammy történetében – újabb elismeréssel bővítette gyűjteményét: megszerezte első Emmy-díját.Az énekesnőt a „Kiemelkedő jelmezek varieté-, dokumentum- vagy reality-műsorban” kategóriában díjazták a Beyonce Bowl című, western témájú félidei show-jáért,  a Baltimore Ravens és a Houston Texans közötti karácsonyi meccs szünetében. Ő minden idők legtöbb MTV Music Awards –  BET- és Soul Train-díjat is büszkélkedő előadója is. A Billboard magazin őt tartja 2000-es évek legsikeresebb női előadójának.

A zenéjére saját bavallása szerint hatással volt Prince, Aretha Franklin, Whitney Houston, Janet Jackson, Selena, Mariah Carey, Michael Jackson, Mary J. Blige, Diana Ross, Donna Summer és Tina Turner, akivel később, a 46. és az 50. Grammy-díjátadón is együtt énekelt.

Beyoncé nem csak énekesnőként sikeres, de az évek során a filmvásznon is bizonyított: szerepelt több sikeres filmben is, például az “Austin Powers – Aranyszerszámban”, a “Rózsaszín Párducban” és a “Dramgirls”-ben is.

Beyoncé Knowls-Carter azok közé tartozik, akik óvják a magánéletüket a nyilvánosságtól és a kíváncsiskodóktól. A négy év alatt, amíg Jay-Z-vel együtt jártak, egy szót sem ejtettek kapcsolatukról a médiában. 2008-ban házasodtak össze, 2012. januárjában pedig megszületett lányuk, Blue Ivy. 2017-ben ismét szülők lettek: az ikrek Rumi és Sir érkezését Beyonce ugyanabban az évben, az Instagram oldalán jelentette be.

📷 Dimitrios Kambouris/Getty Images for The Met Museum/Vogue

2026.09.04. 10:00

"Az egyik legvonzóbb tulajdonság, amivel egy nő rendelkezhet, az az önbizalom" – Beyonce 45!

2026.09.04. 09:03

Ők lehetnek a 2027-es Glastonbury fő fellépői

2026.09.03. 14:00

Érkezik a Linkin Park visszatéréséről szóló UNSHATTER című film és a soundtrack

2026.09.03. 10:00

„Lenyűgöző másvilágokat épít” – Willem Dafoe Robert Eggers új gótikus horrorjáról, a Werwulfról

2026.09.03. 09:36

George Clooney Velencében a „félelmet terjesztő autoriter vezetőket” bírálta az életműdíja átvételekor

2026.09.02. 14:00

A nap, amikor „Jeremy” tarolt az MTV Video Music Awardson

2026.09.02. 12:00

Martin Scorsese felajánlotta teljes archívumát az olasz kulturális minisztériumnak

2026.09.02. 10:00

Új albummal és nagyszabású európai turnéval tér vissza a Take That

2026.09.01. 11:43

Bűnösnek mondta ki az esküdtszék Tupac Shakur meggyilkolásában Duane "Keffe D" Davist

2026.09.01. 09:30

Online videósorozat indult a Madách Színház Evita című bemutatójához

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő