A 68. Grammy-gálát látványos fellépések és érzelmes beszédek jellemezték. A háromórás televíziós közvetítés során mindössze kilenc díjat adtak át, míg a fennmaradó 86 elismerést korábban, az úgynevezett „premier ceremónia” keretében osztották ki.

Joni Mitchell – aki azok közé tartozott, akik „ICE OUT” feliratú jelvényt viseltek tiltakozásul Donald Trump amerikai elnök kiterjedt bevándorlási intézkedései ellen – a fő esemény, a helyi idő szerint 17:00 órakor kezdődő gála előtt vehette át a legjobb történelmi album díját.
A puerto ricó-i zenész, Bad Bunny pedig történelmet írt a Grammy-díjak történetében – immár a gála televíziós közvetítése esorn: ő lett az első előadó, aki az év albumának járó elismerést teljes egészében spanyol nyelvű albummal nyerte el – számolt be a BBC.
A zenész a Debí Tirar Más Fotos című stúdióalbumáért vehette át a Grammy-díjat – egy mélyen személyes projektért, amely a latin-amerikai zene története előtt tiszteleg. Bad Bunny többek közt Lady Gagát, Kendrick Lamart és Sabrina Carpentert előzte meg az est legnagyobb presztízsű díjáért folyó versenyben.
A 31 éves előadó, aki a jövő héten a Super Bowl félidei show-jának főfellépője lesz, a díjat a bevándorlóknak ajánlotta.
Ez illeszkedett a ceremónia általános hangulatához, amelynek során számos művész bírálta az Egyesült Államok jelenlegi bevándorláspolitikáját. Köztük volt a brit sztár, Olivia Dean is, akit a legjobb új előadónak választottak. „Bevándorlók unokájaként állok itt. A bátorság eredménye vagyok, és hiszem, hogy ezek az emberek megérdemlik az elismerést” – mondta.
Bad Bunny – polgári nevén Benito Ocasio – láthatóan meghatódott, amikor Harry Styles kimondta a nevét. Könnyes szemmel a díját „minden embernek ajánlotta, akiket arra kényszerítettek, hogy elhagyják otthonukat és hazájukat, ahhoz hogy követhessék álmaikat”.
A Dalai Láma első Grammy-díját a hangoskönyv kategóriában nyerte. „Én nem a Dalai Láma vagyok” – tréfálkozott Rufus Wainwright színész a szobrocska átvételekor mondott beszédében. „Számomra kiváltság volt részt venni ebben a projektben.”
A Golden című sláger, a K-pop: Démonvadászok című animációs filmből, a vizuális médiához írt dal kategóriában kapott elismerést. Ez az első alkalom, hogy K-pop előadó Grammy-díjat nyert. A dal szerzői angolul és koreaiul is megszólaltak, hangsúlyozva a szám kétnyelvű jellegét.
A legendás rendező, Steven Spielberg pedig tegnap este teljessé tette a maga számára, a szórakoztatóipari díjak úgynevezett „nagy slamjét”, miután a Music by John Williams című dokumentumfilmmel Grammy-díjat nyert a legjobb zenei film kategóriában, és ezzel megszerezte az EGOT-státuszt.
Így a 79 éves Spielberg pályafutása során már nyert Emmy-, Grammy-, Oscar- és Tony-díjat is – erre eddig mindössze 21 ember volt képes – köztük Audrey Hepburn és Whoopi Goldberg, John Legend, John Lennon vagy Jennifer Hudson – jelentette az AFP.
A Music by John Williams a 93 éves zeneszerző munkássága előtt tiszteleg, aki számos filmen dolgozott együtt Spielberggel, köztük olyan klasszikusokon, mint a Cápa és a Schindler listája.
„Ez az elismerés nyilvánvalóan mély jelentőséggel bír számomra, mert megerősíti azt, amit több mint 50 éve tudok: John Williams hatása a kultúrára és a zenére felmérhetetlen, művészete és öröksége pedig páratlan” – írta Spielberg az Amblin Entertainment Instagram-oldalán.
Spielberg három Oscar-díjat nyert – kétszer a legjobb rendező, egyszer pedig a legjobb film kategóriában a Schindler listájáért. Emellett négy Primetime Emmy-díj birtokosa is, különböző projektekért, köztük a Band of Brothers című második világháborús sorozatért. Producerként Tony-díjat is nyert az A Strange Loop című musicallel.
Lady Gaga az Abracadabra című dalával a legjobb dance-pop felvétel kategória nyertese lett. Billie Eilish, aki a Wildflower című slágere az év dala kategóriában diadalmaskodott. Az énekesnő a díj átvételekor szintén kitért az Egyesült Államokban tapasztalható társadalmi feszültségekre, arra buzdítva az embereket, hogy továbbra is szólaljanak fel, küzdjenek és álljanak ki az álláspontjuk mellett.
Kendrick Lamar a GNX című albummal nyerte el a legjobb rapalbum díját, amivel megelőzte Jay-Z-t, és ő lett a legtöbb Grammy-díjjal rendelkező rapper. Később két újabb szobrocskát is begyűjtött: a SZA-val közös Luther lett az év felvétele.
Ami a rock kategóriákat illeti, a legjobb rockalbum a Turnstile korongja, Never Enough lett, a legjobb rock dalnak járó Grammy-díjta a Nine Inch Nails vehette át a As Alive as You Need Me to Be című számért, a legjobb metal előadás kategória győztese a Birds lett Turnstile-től.
A legjobb rock előadás a “Changes (Live from Villa Park, Back to the eginning)”, Yungblud Nuno Bettencourt, Frank Bello és Adam Wakeman & II közös fellépése lett a Black Sabbath búcsúkoncertjéről. A tavaly elhunyt Osbourne emléke előtt a Grammy-ceremónián többek között Post Malone, Andrew Watt, Chad Smith, Duff McKagan és Slash tisztelgett.
📷 Kevin Winter/Getty Images for The Recording Academ