A Beyoncé „Cowboy Carter” turnéja, amely több mint 400 millió amerikai dolláros bevételévelt hozott, minden idők legsikeresebb country turnéja lett– számolt be a Reuters hírügynökség a Billboard cikke alapján, a Live Nation közleményére hivatkozva.

A vállalat szerint Beyoncé egyben minden idők legnagyobb bevételt hozó színesbőrű előadója és R&B énekese is. Queen Bey történelmet írt azzal is, hogy ő lett az első női és amerikai előadó, akinek két különböző turnéja is meghaladta a 400 millió dolláros bevételt – emlékeztet a Reuters.
A Cowboy Carter turné április végén indult Los Angelesből, ahol Beyoncé többek között a Texas Hold ‘Em című country slágerét adta elő, és a színpadon két lányával is megosztotta a reflektorfényt.

A rekorddöntő turné múlt szombaton ért véget Las Vegasban, ahol vendégként fellépett férje, Jay-Z, valamint a Destiny’s Child formáció – amelynek Beyoncé is tagja volt – és Shaboozey is.
A turné során Beyoncé tisztelettel adózott olyan színesbőrű előadók előtt, akik művészetükkel sokat tettek a country zenéért – több ilyen művész közreműködik a Cowboy Carte című albumon is.

Beyoncé korábban őszintén beszélt arról, hogy nem érezte magát elfogadottnak a country műfajban, annak ellenére, hogy texasi születésű. Mindennek ellenére 2025-ben ő lett az első színesbőrű nő, aki Grammy-díjat nyert a legjobb country album kategóriában.
A Reuters felidézi, hogy Beyoncé 2016-os fellépése a Country Zenei Díjátadón heves negatív visszhangot váltott ki, köztük rasszista kommenteket is, melyek szerint dalai „nem valódi country” zenék.

A Cowboy Carter turné során Beyoncé 32, teltházas stadionkoncertet adott Észak-Amerikában, az Egyesült Királyságban és Európában, amelyek összesen több mint 400 millió dollár bevételt hoztak.
Összehasonlításként: Taylor Swift Eras Tour turnéja több mint 2 milliárd dolláros bevételt ért el 2023 márciusa és 2024 decembere között, ezzel minden idők legnagyobb bevételt hozó turnéja lett – emlékeztet a Reuters.

2025.07.13. 13:00

Négy évtizedes minden idők egyik legjelentősebb zenei eseménye és Phil Collins bravúrja

2025.07.31. 10:00

Idén is világsztárok érkeznek a ma kezdődő Paloznaki Jazzpiknikre

2025.07.30. 16:00

„A szálloda, ahol újra életre kelt a punkrock” – a Good Charlotte visszatér

2025.07.30. 14:00

Megjöttek az első reakciók a Csupasz pisztolyra, csüggedésre semmi ok

2025.07.30. 12:00

Új dallal lepte meg rajongóit Sophie Ellis-Bextor

2025.07.30. 10:00

Madarat tolláról... ma a barátságot ünnepeljük

2025.07.30. 08:00

Beyonce újabb country-sikert könyvelhet el

2025.07.29. 16:00

Több mint két évtizede mutatták be minden idők egyik legromantikusabb filmjét

2025.07.29. 12:00

Éljenek a tigrisek!

2025.07.29. 10:00

Idén is Hugh Jacman lesz a Global Citizen házigazdája, bejelentették a headlinereket is

2025.07.28. 16:00

Ami késik nem múlik -itt a régi-új Madonna album

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő