Ma, november 14-én megnyitja kapuit Budapest két legnagyobb karácsonyi vására:  15. Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas idei meglepetései mellett számos további népszerű ünnepi program, a klasszikus karácsonyi tradícióhoz illő minőségi kézműves és gasztrokiállítók, valamint többek között maximalizált árú ételek, illetve pénztárcabarát, menü is várja a látogatókat.

A november 14-én nyíló karácsonyi vásárok Budapest ünnepi központjai lesznek: a budapestieknek és az ország más pontjairól a főváros belvárosba látogatóknak az adventi készülődés kihagyhatatlan helyszínét jelentik, a világ minden tájáról érkező vendégeknek egyedülálló turisztikai élményt nyújtanak. A szervezők célja, hogy a klasszikus karácsonyi tradíciókra építve, széles kínálatot biztosítva mindenki számára elérhető, minőségi élményekkel tegyék felejthetetlenné az ünnepi időszakot.

Jubileumi fényfestés és fényalagút: megújul a 15 éves Advent Bazilika

A 15. évfordulóját ünneplő, “Minden idők legjobb európai karácsonyi vására” címet viselő Advent Bazilika idén is a meghitt ünnepi pillanatok helyszíne lesz. A tavaly bemutatott, csillagos égboltot idéző fényháló és a majd 12 méter magas, gyönyörűen díszített karácsonyfa mellett megújul a vásár ikonikus eleme, a Szent István Bazilika homlokzatára vetített fényfestés. A szervezők idén minden eddiginél nagyobb vizuális élményt nyújtó, korszerűbb és erősebb fényerejű technikát használnak, amellyel a korábbi kedvelt filmek mellett egy vadonatúj fényvetített filmet is bemutatnak. Az alkotás a Bazilika történetéről szól, és a 120 éves Szent István Bazilika születésnapjától láthatják először az érdeklődők. A fényfestés-vetítéseket a látogatók minden nap 17:30-tól, fél óránként csodálhatják meg.

A vizuális élményt tovább fokozza a vásár bejáratnál felállított vadonatúj üdvözlőkapu, valamint a Bajcsy-Zsilinszky út felé kialakított fényalagút. A vásár területén a népszerű, többnyelvű selfie-automata mellett új selfie-pontokat is kialakítanak. A vendéglátó egységeknél a könnyebb tájékozódást cégérek segítik, a minőségi gasztronómiai élményt pedig egységes, Advent Bazilikás étkészletek (papírtálcák, kés-villa szett) és elviteles dobozok teszik teljessé. A kényelmet szolgálja az itthon most debütáló helyszíni online ételrendelési és -átvételi lehetőség is.

A zenei programok a megszokott koncertek mellett idén kóruskoncertekkel egészülnek ki, a vásári információk pedig a kivetítőkön is követhetők lesznek.

Látványos fényözön, szobor-fényshow és interaktív AI élmények: a Vörösmarty Classic Xmas újdonságai

A Vörösmarty téren idén is a Vörösmarty-szobrot óvó átlátszó “hógömb” lesz a központi térelem, amelyen belül vadonatúj, fényshow élményt nyújtó szobormegvilágítást alakítottak ki a szervezők. Teljesen megújul a tér világítása is: a díszeken túl idén először egyedi fénymegvilágítást kap az élő karácsonyfa, sőt, a téren álló fák mindegyikét is külön fényinstalláció díszíti.

A vásár multimédiás LED-fala is egyedülálló újdonsággal bővül, a látogatók mozgásérzékelős, AI-generált animációkat vezérelhetnek a falon. Ugyanezen a felületen vásári tájékoztató információk és Vörösmarty-idézetek is megjelennek, több nyelven.

A szobor körüli márványkaréjon párnázott ülőhelyeket alakítanak ki a kényelmesebb pihenés érdekében. A téren szintén új selfie-pontok, cégérek és a vásár arculatához illő, Vörösmarty Classic Xmases étkészletek várják a látogatókat. Népszerű attrakciónak ígérkezik a gyerekek kedvence, az ingyenes kisvasút is, amely egy új, “Vörösmarty tér” nevű megállót kap.

Hazai kiállítók, minőségi gasztronómia és elérhető ízek mindkét helyszínen

Mindkét rendezvény kiemelt hangsúlyt fektet a minőségi és megfizethető gasztronómiára. Folytatódik a többéves hagyomány, így mindkét helyszínen, minden nagykonyhánál folyamatosan elérhető lesz egy-egy étel 1600 forintos fix áron. Maximalizált áron kapható majd a vásárokban a sima lángos, a sajtos tejfölös lángos, a töltött káposzta, a kolbász kenyérrel és mustárral és a sima forralt bor.

Az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas emellett visszahozza a tavaly nagy sikerrel bevezetett, népszerű tematikus gasztrohétvégéket is, ahol a kiállítók többek között 2000-2500 Ft között is megvásárolható fogásokkal készülnek. A tematikák sorrendben a következők: 1. Libaételek, 2. Disznó-csülök, 3. Halak, 4. Édességek, 5. Pörkölt és gulyás, 6. Töltött káposzták, 7. Alkoholos ételek. Az Advent Bazilikánál január 1-én Lencsenap zárja a sort.

Az ízek és illatok mellett kézműves kiállítók, népművészek, iparművészek és modern dizájner termékeket kínáló innovatív alkotók is hozzájárulnak a vásárok hangulatához egyedi, kézzel készített remekeikkel.

Ünnepi áhítat és jótékonyság

Az Advent Bazilikánál a Szent István téren idén is helyet kap a betlehemi jászol és a monumentális adventi koszorú, ahol vasárnaponként ünnepélyes gyertyagyújtásokat tartanak. Hagyományaihoz hűen mindkét belvárosi vásár kiemelt jótékonysági akciókkal is készül.

📷Vörösmarty Classic Xmas

2025.10.14. 16:45

Streaming killed the MTV star…

2025.11.14. 16:00

Árverésre bocsátják a még ismeretlen Mariah Carey egyik demóját

2025.11.14. 14:00

Robbie Williams már több mint negyed százada is tudta hogyan kell slágert gyártani

2025.11.14. 11:46

A zene, ami hidakat épít

2025.11.14. 10:00

Madonna ritmusára lépked Meryl Streep

2025.11.14. 08:00

Hihetetlen, de igaz: David Coverdale nyugdíjzza magát

2025.11.13. 16:00

Perli a Guns N’ Roses-t egykori menedzserük

2025.11.13. 12:00

Madonna jubileumi luxuskiadvánnyal lepte meg a rajongóit

2025.11.13. 10:00

Legyünk kedvesek minden nap!

2025.11.12. 13:00

Ez Nicolas Cage öt kedvenc filmje

2025.11.12. 11:00

Ledöntötte a szetreotípiákat Miss Chile

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő