A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság túravezetői közreműködésével felejthetetlen élményben lehet részük azoknak, akik ellátogatnak az őszi darulesek egyikére a szegedi Fehér-tóhoz – olvasható a park honlapján.

Az ősz egyik leglátványosabb természeti eseménye a darvak – latin nevükön Grus grus – ezreinek vonulása a Dél-Alföldön. A kelet-európai állomány egyik kiemelt gyülekezési helye a szegedi Fehér-tó és környéke, október végétől az első fagyokig tartózkodnak nagy számban a térségben, mielőtt elindulnak telelőterületeikre. Napi ritmusuk jól követhető: napkeltekor indulnak táplálkozni a szántókra, gyepekre, naplementekor pedig megfigyelhetjük, ahogy a hangosan krúgató csapatok behúznak éjszakázó helyeikre, a halastavakra, ilyenkor figyelhetik meg a darulesek résztvevői, amint darvak százai szállnak el a fejük fölött.

Az első darulest szombaton rendezik Sándorfalván, melyre online, a nemzeti park honlapján jelentkezhetnek az érdeklődők. Ezt követően november 16-án, 23-án és 30-án várják a látogatókat.

A darvak nagy része a tartós hideg időszak beálltakor elhagyja a Kárpát-medencét és Európa déli részén vagy Észak-Afrikában töltik a telet. Az utóbbi években azonban egyre több példa van arra is, hogy nagyobb csoportjaik itt telelnek át, például a Büdös-széken a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben.

A 190-200 centiméteres szárnyfesztávú darvak tollának alapszíne palaszürke, a fej és a nyak oldalán lévő fehér sáv pedig élesen elüt fekete arcuktól és fejüktől. A daru rendkívül éber, veszélyt sejtve hosszú nyakát magasra nyújtja. Költőterületén – Eurázsia erdős, sztyeppés tájain – füvet, növényi hajtásokat, rovarokat, néha halakat, kisebb emlősöket és madárfiókákat eszik. Vonulásakor kultúrnövények termésével és magvakkal táplálkozik, tavasszal és nyáron inkább rovarokat fogyaszt. Vonuló csapatai V-alakban vagy egyenes vonalban szállnak, ellentétben a szintén kinyújtott nyakkal, de rendezetlen csoportokban röpülő gólyákkal.

Magyarországon a 19. század végén még költött, jelenleg tavaszi és őszi átvonuló; 2015 nyarán azonban – száz év után először – a Marcal, majd 2021-ben a Rába völgyében sikerült megfigyelni egy-egy költőpárt, melyek feltehetően évről évre költenek, és a szakemberek lehetségesnek tartják, hogy a Csanádi pusztákon is költ egy pár.

Forrás: MTI

📷 MTI/Czegledi Zsolt

2025.07.11. 15:32

Az idei volt a leggyorsabb Kékszalag

2025.07.11. 14:57

A Royal Albert Hall ad otthont Nicole Scherzinger zenei visszatérésének

2025.07.11. 12:00

Ricki Martin és a "Livin' La Vida Loca" több mint negyed évszázada hódította meg a slágerlistákat

2025.07.11. 11:00

Először ünnepeljük a lovak világnapját

2025.07.11. 09:53

Éjszaka is szeretni fogjuk a Szigetet

2025.07.11. 08:00

Cuki kölykök születtek a debreceni állatkertben

2025.07.10. 16:00

Superman mától visszatér a mozikba

2025.07.10. 14:00

Az első 1-es típusú diabéteszes Barbie baba már tény

2025.07.10. 11:31

Megkezdődött az EFOTT

2025.07.10. 10:30

Robbie Williams lovagi cím várományosa?

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő