Idén a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, főként az újonnan létrejött Delta Districtnek köszönhetően, amely az elektronikus zenei bulik központja lesz. De a Nagyszínpad programjai után tucatnyi más színpadon is folytatódik a buli egészen hajnalig. A szervezők kedvezményes „éjszakai jegyet” is bevezettek azoknak, akik csak az éjszakai életet akarják kiélvezni.

Az „Éjszakai Jegy by Revolut” névre keresztelt jeggyel a jelentős éjszakai kedvezmény mellett,  úgy néz ki, hogy akár egy-egy teljes értékű napi fesztiválélményt kapunk, ami alkonyattól pirkadatig tart.

Tucatnyi színpadon pörög az éjszakai élet a Nagyszínpad után is a Szigeten, így – mások mellett – a Revolut Stage, a Delta District három helyszíne, a Szoho negyedben központi helyen álló dropYard és a The Buzz továbbá a Light Stage, a Beach és a Jukebox by Havana Club is nyitva tart éjszaka, nem beszélve arról, hogy este 23 után még lesz cirkuszi előadás, valamint Nagy Utcaszínház is, de a Magic Mirrorba is érdemes betérni.

A Delta District új partiháromszöge az elektronikus zenei kultúra vibráló központjává válik, benne a Yettel Colosseum immár ikonikussá vált amfiteátrumával, a látványában, fény- és hangtechnikájában is megújuló arénával, BOLT Night Stage néven, valamint egy vadonatúj helyszínnel, a The Club-bal. A Delta District a szcéna legjobbjait hozza el, pótolva ezzel az idén kimaradt Balaton Sound hiányát, sőt túl is mutatva azon. Az idei felhozatalban olyan neveket láthatunk majd este 11 után, mint Steve Angello, Boris Brejcha, Amelie Lens, Adriatique, Miss Monique, Vini Vici, Armin Van Buuren, Chris Liebing vagy The Blessed Madonna.

Persze az „éjszakai jegybe” más is belefér, itt összegyűjtöttük naponként – a teljesség igény nélkül – kiket lehet felírni az éjszakai bakancslistára a különböző színpadok nemzetközi és hazai előadói közül.

Augusztus 6. szerda: Empire Of The Sun, Steve Angello, Alok, The Dare, I Hate Models, 999999999, OGUZ

Augusztus 7. csütörtök: Justice, Boris Brejcha, Kamrad, horsegiirL, Massano, Alex Wann, Cera Khin

Augusztus 8. péntek: Amelie Lens, Caribou, Hot Since 82, Francis Mercier, Carlita, Beton.Hofi, Josh Baker

Augusztus 9. szombat: Adriatique, Elderbrook, Analog Balaton, Mathame, Miss Monique, L.L. Junior, Korolova, Kölsch

Augusztus 10. vasárnap: Armin Van Buuren, Chris Liebing, Ela Minus, Vini Vici, Strandz, Sofia Isella, FJAAK

Augusztus 11. hétfő: Brutalismus 3000, Subtronics, Hedex b2b Bou, The Blessed Madonna, Platon Karataev, Eliza Rose, Casey Lowery, Mirror Glimpse

 

2025.07.11. 12:00

Ricki Martin és a "Livin' La Vida Loca" több mint negyed évszázada hódította meg a slágerlistákat

2025.07.11. 09:53

Éjszaka is szeretni fogjuk a Szigetet

2025.07.11. 08:00

Cuki kölykök születtek a debreceni állatkertben

2025.07.10. 16:00

Superman mától visszatér a mozikba

2025.07.10. 14:00

Az első 1-es típusú diabéteszes Barbie baba már tény

2025.07.10. 11:31

Megkezdődött az EFOTT

2025.07.10. 10:30

Robbie Williams lovagi cím várományosa?

2025.07.09. 14:00

Oscar-ábrándokkal hozzák hírbe Kate Hudsont

2025.07.09. 12:00

Matteo Bocelli nem rejti véka alá az érzelmeit

2025.07.09. 10:00

Hosszú, izgalmas út vezetett a holnap startoló 57. Kékszalagig

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő