A többszörös platinalemezes és Grammy-díjas előadó, Enrique Iglesias „Final (Vol 2)“ című album kiadására készül,  több mint két évvel az első rész megjelenése után. Ezzel egyben eleget tesz annak a szándékának is, hogy leáll az új albumok kiadásával. A 2024. februárjában megjelenő zenei gyűjtemény lesz a 11. és egyben az utolsó a discográfiájában.

„Ezen az albumon már jó néhány éve dolgozom. Tudom, hogy nem fogok több albumot készíteni. Ez valami olyasmi, amit az elmúlt néhány évben fontolgattam“ – mondta Iglesias a „ Today” című televíziós műsor vendégeként.

A Billboard magazin által „minden idők legnagyobb latin előadójaként” számontartott énekes elárulta, hogy az album „kész” és kiadásra vár, de előtte szeretne néhány klip forgatására koncentrálni.

„Amit tenni szeretnék, az az, hogy leforgatok egy vagy két videoklipet, közvetlenül a turné második szakasza előtt, majd kiadom (az albumot)”

A 48 éves énekes azonban kihangsúlyozta, hogy nem hagyja abba teljesen a zenélést, és hozzátette, hogy más projektek is várnak rá.

„Soha nem fogom abbahagyni a dalszerzést, mert imádok dalszövegeket írni, de másképp fogom csinálni – ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül albumba lesznek „csomagolva”  –  de ez a projekt számomra nagyon fontos” – mondta Enrique Iglesias, aki október óta turnézik Ricky Martinnal és Pitbullal  a „The Trilogy Tour” keretében, amelyet 2024-ben 18 új koncerttel hosszabbítanak meg.

2026.09.25. 14:00

Az Értelem és érzelem nehéz szülés volt

2026.09.25. 12:00

A kutyák agya is az emberéhez hasonlóan tagolja a beszédet az ELTE kutatói szerint

2026.09.25. 08:00

Dés László klasszikusával indít országos turnét a Swing à la Django és Lábas Viki

2026.09.24. 16:00

Brad Pitt szerint szerelmi történet az új túlélőfilmje – csak éppen egy kutya a társa

2026.09.24. 12:00

Harminckét éves a grunge "zenés bibliája"

2026.09.24. 10:06

Hivatalosan is elkel az olasz és nemzetközi zenei élet egyik legkívánatosabb agglegénye

2026.09.24. 10:00

Raye, Sombr és Teddy Swims is George Michael előtt tiszteleg a Video Music Awardson

2026.09.24. 08:00

Harmincöt éves a RHCP varázslatos albuma

2026.09.23. 16:00

Mariah Carey már nem Billboard-rekorder

2026.09.23. 12:00

Cate Blanchett arra kéri a színházlátogatókat, hogy ne filmezzenek

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő